Bárth János szerk.: Cumania 25. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2010)

Bereznai Zsuzsanna - Mészáros Márta: Kiskunfélegyháza népi táplálkozáskultúrája (XIX-XXI. század)

Kiskunfélegyháza népi táplálkozáskultiirája 201 kon álljon a vállalkozás, törzsközönségre volt szükség. A vendégeket marasztalja és visszacsalja a hangulatos, kedves miliő, a kirakat, a finom és ízletes, olcsó ínyencség. Kereskedők, agglegények délelőttönként likőrt, kávét, teát kortyolgattak, délután asszonyok, gyerekek csemegéztek. Azok az úri családok, ahol szakácsnő és cseléd látta el a háztartás gondját, nem fordultak cukrászhoz édességért. A szakácsnő készítette el a hétköznapi és ünnepi ebédekhez a desszertet. Vendégfogadáskor különlegességekkel szolgáltak, asszonyaik recepteket cseréltek és rivalizáltak. Az 1900-as évek első felében az iparos családok nagy részénél, ahol a feleség vezette a háztartást, gondoskodott a heti két „tésztás napról", valamint a vasárnapi kötelező süteményről is. A tanyán gazdálkodó módos és kisparaszti családokban szintén fogyasztottak sült tésztaféleségeket - anyagi lehetőségeiknek megfelelő módon. A cukrászok azonban olyan sütemény-különlegességekkel hívogatták vendégeiket, amelyeket otthon a háziasszony nem tudott elkészíteni. Főleg az ízekkel, díszítéssel értek el nagy hatást. A jó cukrásznak hamarosan híre ment, s megkedvelték termékeit. A 1930-as évek elején Magyarországot is valósággal „megszállták" az olasz fagylaltosok. Félegyházán próbált szerencsét De Pellegrini Lajos Emil olasz cukrász és fagylaltkészítő, akinek 1932-től a Korona Szállóban volt üzlete. Megkezdődött az utcai fagylaltárusítás is, amelyre a város képviselőtestülete négy cukrásznak adott engedélyt. Az 1920-30-as években 23 cukrász váltott iparengedélyt - majd mind más városból érkező volt, s itt próbált szerencsét. Közülük azonban csak kevesek tudtak gyökeret verni. 5-6 cukrász tudta szakmáját és üzletét hosszabb ideig, kisebbnagyobb gondokkal, de töretlenül vinni. Hollósi Alajos mesterségének folytatója fia, ilj. Hollósi Alajos volt, aki több próbálkozás után 1925-ben váltott iparengedélyt. Édesapja, az „öreg cukrász" 1936-ban meghalt, de családja tovább vitte a nevet és a mesterséget, a hagyományt. Lukács Szilveszter 1923-ban önálló ipart váltott, aki Lang Mártonné cukrászdáját vezette egy évig, majd saját üzletet nyitott. Szántó József 1932-ben nyitotta üzletét, cukrászdát és éttermet üzemeltetett. Szatmári Lajos 1934-ben indította első, majd rá egy évre a második cukrászdáját, s a városháza épületében nívós, előkelő üzletet vezetett. 1944-ben pedig Zámbó János iíjú cukrász kezdte meg működését. Hajnal Imre mestercukrász, - aki inaséveire emlékezett vissza - Szatmári Lajos műhelyében tanulta meg a szakmát az 1940-es években. A cukrászok átküldték az inast, vagy a segédet, hogy a szomszéd kirakatát nézzék meg, majd amit csinált, megpróbálta ő is elkészíteni. Ez így ment itt a félegyházi cukrászok között. Itt voltak közel egymáshoz, de tudták is a másikról - emlékezett az idős mester a helyi cukrászokra.