Bárth János szerk.: Cumania 24. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2009)
Schön Mária: A hajósi sváb gyermeknyelv
426 Schön Mária Tschetschile és a Letschi/e, ez utóbbi a magyar kalácsból származik. Az alma Àpfe, Àpfile vagy affrikáta nélkül a könnyebben ejthető Àppile. Ha nyugtalan volt vagy éhes, fehér rongyból készült cumifélét (Schlotzr) dugtak a szájába, amibe kenyérhajat, esetleg fél kockacukrot is tettek. Mindennap új cumi készült. Azt „szopizta" (zulla) altatáskor is. A boltban kapható cumi, cumika a Zulle, Zullile. De jóízűen tudja szopni az ujjacskáit is (d Fengrla schlotza). A vizet és a tejet zománcos bögréből itta ( Häfile ). Mindig kapott frissen fejt tejet, ún. „tehénmeleg tejet" (kuahwarma Mill), amitől kedves tejes bajusza lett {hat / kriat en Millbat). Mikor már a felnőttek ételéből kapott, de nem voltak még fogacskái, általános szokás szerint megrágták neki az ételt ( s Eassa baissa) és megetették (.v Eassa schiaba). A védőnő még 1983-ban is tanúja volt a megcsócsált étellel való etetésének. Uzsonnára cukros-, vajas- vagy lekvároskenyérkét (Zuckr-, Buttr- vagy Lakweribretüe) adtak neki. Brotile vagy Bretile a kenyérke neve. A jó étvágyú gyermek egy karajka kenyeret (a Reiftli Brot) is megeszik. Kenyérsütéskor rendszerint cipót (Laeible) is sütöttek, hogy ne kelljen azonnal a veknit megvágni. — Em niadr Kend haud sie a Laeibli bacha, nu so groß wia en Semmi. Des ischt ällawail aisa Fruahstuck gsei. Des hat ma usandnandgrissa and rabissa, schnaida hat ma 's itt deaffa. Des hat ma mitanand geassa. (Minden gyermeknek sütöttek egy cipót, akkorát, mint egy zsömle. Ez volt a reggelink. Széttéptük és haraptunk belőle. Vágni nem volt szabad. Ezt együtt megettük.) - Azelőtt kenyeret nem dobtak ki, azt nagy bűnnek tartották. Ha lesett, megpuszilták. Ha feketére sült, azzal etették meg a gyermekkel, hogy szép, fehér foga lesz tőle (kriat schiani waißi Zieh). Ha a penészes kenyeret eszi meg, akkor pedig pénzt vagy aranyat talál (fendt a Gealt odr a Gold). A hazahozott maradék kenyér attól vált finommá a gyermek számára, hogy kedves neve van: Hasabrot. A madárlátta kenyérnek Hajóson „nyuszikenyér" a neve. - Hasabrot and wia hat, austiarrid gsei and vam Tanischtr seal la Gschmack ghätt. Ja, sichr. Abr guat isch gsei! Wa mueischt 'n, s Hasabrot! A, miar haud heit a Hasabrot kriat! Aisan Vattr and aisa Muattr haud a Hasabrot bracht! So haud sie is aplaudred. (A nyuszikenyér ki volt száradva, és tarisznyaszaga volt, persze. De jó volt! Mit gondolsz, nyuszikenyér! Á, máma nyuszi kenyeret kaptunk! Apánk és anyánk nyuszikenyeret hoztak! így beszéltek rá bennünket.) Evéskor a nyakába élőkét kötöttek (Trialr). Ha ügyetlenségében leette magát (5 Kend hat si ganz vatrialed), ő volt a säubrligs Saide (tiszta malacka), amit azonban más jellegű koszosságára is értettek. A szája körül az ételfoltoktól Riaßile keletkezett, ami különben csak a malackának szokott lenni. A szülők türelmesen letörölték: 5 Riaßili putza / aputza. De nagyobb korban fűzhettek hozzá metaforikus képet, a Tejút hosszából kölcsönözve: Hat, du machscht abr a Jackalastraß' na ans Gwand! (Hogy te micsoda Jackala útját kensz a ruhádra!) Mikor torkoskodva leharapott egy 1 7 A Jackalastraß a Tejút ( Miltstraß ) másik neve.
