Bárth János szerk.: Cumania 24. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2009)
Schön Mária: A hajósi sváb gyermeknyelv
A hajósi sváb gyermeknyelv 399 Keresztelőre az újszülöttet hófehér, rózsaszín csipkedíszítésü párnába pólyálták (fätscha), amit a kislányok esetében rózsaszínű, a kisfiúknál kék hímzésű pólyakötővel (Taufbendl) kötöttek át, és rózsaszín illetve kék vagy pedig fehér pólyatakaróval (Tauftuach) takartak le. A kislányoké rózsaszín, a kisfiúké kék vékony selyemből készült, a szélén ugyanilyen színű csipkével. A keresztelői párna a Taufkisse, melybe a keresztanya zsebkendőbe kötve belerakott valamennyi pénzt, ez volt a „bekötött pénz" (.Eibendgealt). A kislányoknak a pénz mellé mindig járt valami olcsó fülbevaló is. A keresztanyától az első kérdés, mikor hazaért a keresztelőről, hogy mit hozott: Na, wa haud'r is bracht? A válasz a kisgyermek neve volt, amit persze előzőleg megbeszéltek: A Juliié / Pischtile (Juliskát / Pistikét). Emlékeznek ugyan egy esetre, mikor valami „gubanc" történt egy Juliié körül. A szokásos kérdésre a válasz az volt, hogy hát egy Juliskát hozott. Az édesanya fölkiáltott: Jesas Gott, ma haudja a Biable! (Jézusom, de hiszen kisfiúnk van!) A plébános annyit tehetett, hogy az anyakönyvben a Julia név végét Juliusra kanyarította, tehát Gyula lett belőle, amely név Hajóson egyáltalán nem volt használatos. Még egy kötött szövegű párbeszéd alakult ki, ami a keresztelői látogatásnapon (em Hueimsuacha / Hueimsuachrtag / Kendiamahl - ez utóbbi szó szerint: babalakoma) hangzott el. A látogató a következő jókívánsággal lépett be az ajtón: S Click rei and s Uglick nausl (Szerencse / boldogság érkezzen, és szerencsétlenség / boldogtalanság távozzon!) Amire a háziak válasza: S Glick ischt scha da. (A szerencse / boldogság már itt van.) Vagyis a gyermek születésével beköltözött a házba. Egyébként a névadáskor a két világháború közt az volt a kialakult szokás, hogy az első gyermeknek, ha lány volt, a keresztanya nevét adták. Ha esetleg a nagyszülőt akarták megtisztelni az első névvel, akkor legalább a következő gyermeknek föltétlenül meg kellett kapnia a keresztanya nevét. - Miután én Mária lettem a nagymamám után, és mert a háború előtt ezt tartották a legszebb névnek, a nagymama nyomására a húgom Paulina lett, mondván, csúnya dolog, ha egyik lány se kapja a keresztanya nevét: Des ischt wiascht, kuei Mddli dr Gottanama neamma. A Jusztina nagymama után a rokonságunkban lett két Jusztina nevű unoka, pedig a nagymama nem akarta. Csúfolva mondta a saját nevét: A Jusztlból az én nevem még túl sok is. Ma haud z'vill Jusztlana en miar. - Egyébként a Jusztina név közel s távol a német falvakban nem volt szokásban, tehát jellegzetesen hajósi névnek tekinthető. Egyszer csodálkozva kérdeztem meg újdonatúj ismerősömet, hogyhogy császártöltési létére Jusztinának hívják. A válasz: Mert a szülei hajósiak voltak, csak elkerültek szolgálni Császártöltésre. - Ma már nem adják ezt a nevet. Jellegzetes hajósi név volt még a két világháború közti időben a Paulina (Paulina), Jule (Júlia), Madli (Magdolna), Regi (Regina), Rese (Teréz), Kade (Katalin), Hermi (Hermina), Rosi (Rozina), Juditt. Egyszer egy kalocsai zsidó családban összejött három Regina nevű cseléd, úgyhogy a legkisebbtől elvették a nevét, és Rozikának
