Bárth János szerk.: Cumania 24. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2009)

Bereznai Zsuzsanna: Egy hajósi sváb legényke cselédsora a Bácskában (1938-1940)

374 Bereznai Zsuzsanna A gazdacseléd munkája Kübler István mindennapi munkái béresként a következők voltak: a szarvasmarhák gondozása (etetés, itatás, takarítás, legeltetés), a baromfiól takarítása, a kukorica kapálása, segédkezés a vetésnél, a szénaszállításnál, baltacin-kaszálás. Az aratásban nem kellett részt venni, azt részesek végezték, a kukoricavetést a másik, kommenciós béres végezte, de neki kellett vinni a zsákot, a kukoricatörés is ki volt adva napszámosoknak. A gazda a vetésben szerette a rendet. A vetőgép szélessége mellett volt egy üres, kimaradt rész, ezek voltak a nyúlutak (Haasweg). A baltacin-kaszálást tizennégy éves koromtól végeztem, én voltam mindig a harmadik kaszáló, és mögöttem még volt egy. A legjobb kaszás, az elöl volt, az jól beengedte a kaszát, a másik meg követte. Éntőlem is ezt várták, a következő a sarkamba ' volt, hogy igyekezzem, mert elvágja a lábamat ... Garán is egy suhintásra kaszáltak. És még udvariasnak kellett lenni, a két sajtárt bevinni a konyhába, és mindenfélét cipelni... Az volt a jó béres, aki mindig talált munkát. Tehát nem parancsolni kellett neki, hanem neki ezt látnia kellett ... Mintha az övé lenne... Téli munkák A téli időszakban a béres öt óra és fél hat között kelt fel. Először az istállóban kellett ellátnia a szarvasjószágot. Az első munka abból állt, hogy az ízikszárat ki kellett venni a jászolból. A tehenek kaptak répát, polyvát, répát rajta korpával, darát - ezt kapták legelőször. Utána kaptak egy kis szénát. Amikor már úgy volt, hogy a szénát megették, meg lettek itatva, és akkor kapták a kukoricaszárat. Az állatok ettek, ettek, aztán szépen lefeküdtek. Csend volt... Télen fél nyolckor lehetett reggelizni: minden reggel volt héjában sült krumpli, melyet Kübler István itt is tejbe aprítva fogyasztott. Ha az állatok nyugtalanok voltak, reggeli után kihajtották a disznókat. Ha hidegen fújt a szél, ha zord idő volt, akkor nem. Ha jó idő volt, ki kellett hajtani, hogy az állatok fussák le magukat. Mer ' az a harminc-negyven disznó, ha sokáig együtt vannak, akkor egymást kikezdik. Ráhajtottuk a tanyaföldön bármely táblára. Azoknak nem lett ám karika téve az orrukba, hogy ne tudjanak túrni. Mer ' még a havat is megtúrták. Tehát ők érezték azt az illatot, amire ők vágytak vagy amire szükségük volt. Amikor a kukoricatörés után ott maradt sok minden, az is föl lett még járva. A disznók, ahogy mentek, követtem őket. Az egyiknek egy cső, a másiknak egy nyers kukoricaszár, ami még nem volt kiszáradva ... És akkor azt rágták. És akkor turkáltak...