Bárth János szerk.: Cumania 24. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2009)

Merinu Éva: Helvécia településtörténete 1891-1912

Helvécia településtörténete 1891-1912 291 összeget az állandó színház 3 1 építésére fordítanák. A színházat „Ő császári és apos­toli királyi Felsége megkoronázásának 25 éves évfordulójának tiszteletére" 3 2 kíván­ták felépíteni. Az adásvételi szerződést végül 1893. október 12-én írták alá Lestár Péter pol­gármester és Wéber Ede, az akkor már „Helvétia nevű közbirtokosságnak" képvi­selője. 1 1 A szerződést a város törvényhatósági bizottságának közgyűlése 1894. január 16-án hagyta jóvá. A társaság tagjainak túlnyomó többsége, akiket Wéber toborzott vállalkozásához, svájci tőkés volt. Találunk közöttük ügyvédeket, gyáro­sokat, mérnököket, borkereskedőt, építészt, orvost, szerkesztőt, tanárt valamint katonatisztet. 1 4 Többségük sohasem járt Magyarországon, nem ismerték az itteni gazdasági-politikai-társadalmi viszonyokat, de Wéber információi alapján úgy vélték, érdemes tőkét fektetni ebbe a vállalkozásba. Csábítónak tűntek az olcsó földárak és a nagy munkaerő-felesleg. A szerződésben néhányuk budapesti lakos­ként szerepel, mivel Budapesten is volt ingatlanuk. A Helvécia szőlőtelep tulajdo­nosai „Helvetia közbirtokosság" néven a következők voltak, részesedésük arányá­ban: Emil Rüfenach (Budapest) 50/330; Wilhelm Thormann (Bern) 40/330; Hans Stucki (Worb) 32/330; Hans Steiger (Bern) 30/330; Christian Trachsel (Bern) 20/330; Elisabeth Rüfenacht-Dietrich (Bern) 15/330; Hermann Riifenacht (Bem) 12/330; Adolf Gugger (Bern) 12/330; Anna Bernhard (Worb) 12/330; Wéber Ede (Kerepes) 10/330; Hermann Schubert (Budapest) 10/330; Jean Stahel (Budapest) 10/330; Andreas Looser (Bern) 10/330; Max Müller (Bern) 10/330; Maria Moser­Marsini (Niedernzwiel) 10/330; Bernhardt Staub (Zürich) 10/330;Emil Weber (Wien) 10/330; Amelie Moser-Moser (Herzogenbuchsee) 5/330; Eötvös Károly (Mezőszentgyörgy) 5/330; Eötvös Bálint (Mezőszentgyörgy) 5/330; Emil Kuratli (Bern) 5/330; Hermann és Gottlieb Naef (Niedernzwiel) 5/330. A TELEPESEK Amint Wéber Ede megkötötte az előzetes szerződést Kecskemét városával, hozzáfogott a telepesek toborzásához. A Balaton északi partján Wéber barátja, Bereczky András 3 5, balatonfüredi kántor segítségével hirdettette ki, hogy telepese­ket keres a Kecskemét melletti homokterületre új szőlő telepítésére. Hogy miért éppen itt? Wéber hat évig, 1870-1876-ig tartózkodott Balatonfüreden a Szeretetház alapítója- és vezetőjeként, és igen megkedvelte az itt élő embereket. A filoxéra pusztítása embertömegeket tett nincstelenné, és kényszerítette őket a kivándorlásra. 1 1 Katona József Színház, mely 1896-ban épült fel Kecskeméten. 3 : BKML. IV. 1943. Kecskemét város által kötött szerződések gyűjteménye 5343. Jegyzőkönyv szerződésmódosí­tásról. 1892. január 23. 3 1 BKML. IV. 1943. Kecskemét város által kötött szerződések gyűjteménye 5343. Hivatalos másolat az 1893. október 12-i Adásvételi Szerződésről. 3 4 BKML. Kecskemét város polgármesteri iratai. 1-1364-893. 12. 347/897. 3 5 SZENDREI József 1961. 15.

Next

/
Oldalképek
Tartalom