Bárth János szerk.: Cumania 24. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2009)
Bánkiné Molnár Erzsébet: Mindennapok történelme a Jászkun-kerületben
160 Bánkiné Molnár Erzsébet kiáltotta: „meg innád, ha Péter kínálna". Mire Ráczné azt felelte: „bizony annak a szájábul is meg innám mind Kendnek a korsójábul". 1" A lakodalmi tisztségviselők közül a násznagyot és a vőfélyt, azaz a gondviselőt, a kapitányt és a szolgálólegényeket említettük. Levéltári dokumentumok és a néprajzi gyűjtések is említik a koszorúslányokat és a napjainkban már nem létező tisztséget, a nyoszolyóasszony tisztségét. A nyoszolyóasszonynak a menyasszonyfektetésben, illetve a főkötő felkötésében volt szerepe. Ezekhez az eseményekhez hagyományos cselekmény- és hiedelemsor kapcsolódott. Utóbbiak között rontások vagy éppen az attól való megóvás hiedelmeivel is találkozhatunk."" 1757-ből ismerjük Tóth Sára 11 3 esetét, aki a nászéjszakát követően hamarosan belehalt a „rontásba". A vizsgálatban megkérdezett tanúk egybehangzóan a nászágy megrontásában látták a halál okát. „Történt amidőn a szokás szerint vacsora után akarván le fektetni [a menyaszszonyt] a nyoszolyóasszonynak mondották, hogy kellyen ki és vesse meg a Meny Asszony ágyát." A menyasszony azonban nem engedte, saját maga akarta megvetni. Az ipa és a napa megtanácskozta a szokástól eltérő kívánságot, s úgy döntöttek, senki más csakis a nyoszolyóasszony vetheti meg a nászágyat. Úgy is történt. A vőlegény elbúcsúzott a vendégektől és lefeküdt. A menyaszszonyt szokás szerint a nyoszolyóasszonyok és a vőfély kísérte az ágyhoz, ahol a férje várta, de a menyasszony nem akart lefeküdni. A nyoszolyók megunták a várakozást és elmentek. Nem úgy a vőfély, bár a gyertyák csaknem az ujjára égtek, megesküdött, addig el nem mozdul, amíg a leányzó le nem fekszik. A menyaszszony csak álldogált az ágy mellett, majd „nagy sokára le fekvék de a' mely varrott Dinnye leveles párna az fejek alatt volt, annak varrására esett volna a menyasszony feje, reája nem tévén a vőlegény mellé bújt le szorítva fejét, és azon varrott párnának a csücske a fejére hajlott. Ezen szókat szólván ... csak egyet bánok csak egyet bánok". Szegény leány nem mondta meg, mit bán. Másnap, amikor öltöztették, és a főkötőjét felkötötték, kijelentette, neki már sem fehér sem fekete főkötő nem kell. Hamarosan beteg lett, majd meghalt. Temetése a szülőfalujában, Átányon volt, ahol a virrasztáson anyósa is megjelent. Az anyós a virrasztóktól megtudta, egy juhász tanította az elhunytat arra, hogy maga vesse meg a nászágyban a párnát. Hazatérve azonnal felbontotta a leveles párnát és megtalálta benne a rontó céllal odahelyezett kenderből készített kis tollas koszorút. Ki tette oda, nem derült ki, talán a juhász. Az bizonyos nem a menyaszszonynak, hanem a vőlegénynek szánták. Az ok nem derült ki. Nem tudjuk meg azt 11 1 SZML. Kisújszállás, Prot inquisitionis 1766. pag. 46. 11 2 A nászágy megrontásának tulajdonították bizonyos vidékeken a gyermektelenséget. Lásd: TÓTH ISTVÁN György, 1992. 11 3 SZML. Jászkisér Rsz. 74. Inquisitiones et alia acta senatorum 1722-63. 1754. pag. 606-610.
