Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)
Kürti László–Papp Klára: Méhészet Lajosmizsén
288 Kürti László - Papp Klára népe elfáradtan hajlik pihenő alvásra. " Az elraktározott eleségüknek, a méznek egyrészét az ember elveszi, ami lényegében a méhészkedés alapját, - a méh tenyésztést, a méz kihasználását jelenti. A magyar néprajzi kutatástörténet, az 1940-es évek második felétől sorolja be a méhészetet, a gyűjtögetés-zsákmányolás 6 ágazatába. Gunda Béla (19111994) 7 szemlélete, szorgalmazza az első kutatástörténeti összefoglalást. Tájegységenként monografikus vizsgálatok jelentek meg: (1956, 1967) Szabadfalvi József - szatmári és zempléni falvak; (1971, 1973) Balassa M. Iván - Hegyköz és Bodrogköz; (1971, 1972) Füvessy Anikó - észak-borsodi falvak; (1963, 1972) Hajdú Mihály - Orosháza; (1969) Kerecsényi Edit - Nagykanizsa környéke; (1948, 1968, 1971) Csaba József- Őrség és a Vendvidék; (1988) Bathó Edit Jászság; (1988) Kotics József- Gömör paraszti méhészkedése. Magyarországon legelterjedtebb faj a mézelő méh (Apis mellifera), a sötétszínű krajnai méh, a krajnai tájfajtái, a magyar méh és a szürke bánsági méh. Napjainkban a krajnai méh tisztább vonalait tenyésztik. Jelenleg 50 krajnai törzstenyészet van az országban, melyek fajtabevizsgált telepeiken tenyészanyákat (királynőket) állítanak elő. Ma a kaptárok mintegy 35 fajtájából a két legnépszerűbb a fekvő típusú 24 keretes Nagy Boczonádi, a másik elterjedt típus a rakodó rendszerű, alacsonykeretes hunorkaptár. A táji monográfiák kisebb-nagyobb eltéréseket mutatnak a méhek fajtáját és a kaptárhasználatot illetően. Az eddig felgyújtott recens és történeti adat meggyőzően bizonyítja azt, hogy all. századtól a Kárpát-medencében letelepült magyarság foglalkozott méhészettel. A 17. században a hegyvidékeken a méhek vándoroltatása volt a jellemző: szekéren öszvérekkel vitték fel a kasokat a magasabban fekvő virágos rétekre, és mézet adó fenyvesekbe. 8 Beszterce-Naszód vármegyében a ligetes területeket „Méhkertnek" hívták, a sok mézelő fa miatt, külön mézelő virágokat termesztettek, - a mézet nagy mértékben fogyasztották. A paraszti méhészek méheiket az erdőről hazahozott faodukban (köpű 10 ), szalma-, gyékény- és vesszőkasokban (méhkas 11 ) kertben, méhesben, 12 kelencében 13 tartották. 5 GÁRDONYI Géza 2005. 19-20. 6 Gunda Béla szerint az ember nemcsak a növényeket gyűjti, hanem a méhektől zsákmányolja el a mézet (GUNDA Béla 2001. 65.) 7 Gunda kutatói munkája kiterjedt a magyar nyelvterület, a Kárpátok, a Balkán, Skandinávia, É-Amerikai Egyesült Államok indiánjaira, Közép-K-Európa népeinek összehasonlító néprajzára, a néprajz elméleti kérdéseire. 8 A „mézharmat": a növénynek apró rovarokban átalakított édes nedve. A rovarok (levéltetvek, pajzstetvek, kabócák) közvetítésével jön létre a mézharmat. Cukortartalma nagy, a méhek a folyékony mézharmatot összegyűjtik és mézet készítenek belőle. A fenyöméz mézharmatból való, melynek felvevő piaca nálunk a mézesbábosok, külföldön pl. Németország déli nagy erdeiben a legfontosabb mézforrás (ÖRÖSI Pál Zoltán 1953. 46-47.) 9 KOTICS József 2001.89. 10 Dongás faedény a méhészet legősibb méhlakása. A méhvadászattal megtalált fák odvait alul és felül elfűrészelték, és a méhekkel együtt kertben, méhesben felállították (SZABADFALVI József 1980. 302.) 11 A szalmából, gyékényből, vesszőből font méhlakás. A méhek háziasításával a méhlakásoknak sok variánsa alakult ki - vesszőből font méhkas, a sík vidéki méhészet jellemzője; - a gyékény, mocsaras vidéken általános; - szalmából fontak, a legfiatalabbak. Készítés: feltétele a törésmentesség, technikája a spirális fonás. Formailag két csoportjuk: 1) csúcsívesek (csúcsban végződök); 2) kupolásak - mézterük nagyobb. A méhkasokba léprögzí-
