Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)

Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája

234 Bereznai Zsuzsanna - Schon Mária dította az egész világot. Eltűnt a fonózás, a fonózással együtt a népviselet, megszakadt a nyelvjárás lelke. És hogy a hajósi parasztság hagyományos világának pusztulásával mi minden hullott még ki az idők rostáján az évszázadok alatt felhalmozott paraszti kultúrából - erről szól ez a tanulmány. A hajósi ember ritkán használja a 'háború előtt' (vaar am Kriag) kifejezést. Ami a II. világháború előtt volt, azt egyszerű szóval így mondja: 'azelőtt' és 'régebben' (vaar ésfriahrr). A háború utáni korszak pedig 'ebben a világban' van (en deannr Wealt), amelynek ritkán pozitív a mellékzöngéje. 'Azelőtt' Hajós lakossága szegény volt, de erkölcse biztos alapokon állt - ugyan a hajósi ember nem ismeri az erkölcs szót. Színtiszta világossággal azt mondja, hogy az emberek jobbak voltak. Amit a hajósi paraszt tudott a paraszti gazdálkodásról, azt a II. világháború után javarészt el kellett felejtenie. Hiszen állatait és földjét elvették. Cserébe folyamatos engedékenységgel kapott a téesztől vagy az állami gazdaságtól egy darab háztájit, amely a rákövetkező évben megint más ember kezébe került. Aztán lassan már vehetett egy család 280 négyszögöl szőlőcskét, majd pár év múltán melléje még egy darab földet is. Mindezek kellettek a család megélhetéséhez, ezért nem vallotta be még magának sem, hogy nyűgöt vett a nyakába, mert állatok és munkaeszközök híján gondot jelentett a művelésük. Mert ezek már végérvényesen az ő tulajdonába kerültek. Kiélhette bennük a föld iránti szeretetét, ha már a jószágról úgyis lemondani kényszerült. A jószág, az állatok iránti szeretetét már csak egy-két anyakocára vagy hízóra áraszthatta. Közben - időnként és messziről - láthatta Sárga névre hallgató kedves, selyemszőrű lovát, amint az idegenek keze alatt napról napra egyre gubancosabb szőrzetet növesztett, jelezve árvaságát, elhanyagoltságát - de ez már messzire vezet... A világ változásával új munkamódszerek honosodtak meg, motoros munkagépek jelentek meg. De az '50-es évek végén téeszbe kényszerített parasztok már nemigen tanulták meg „az új módit". A normarendszer egyre emelkedő munkatempóját az akkor 60-70 éves nemzedék semmibe vette, de ha akarta volna, se tudta volna „fölvenni". A „közösben" dolgozó második nemzedék tanulta meg az újfajta gazolókapálást, továbbá kikapálás helyett a gaz, a tarack betakarását („huj és egy lépés előre!"). S azt is, hogy nem lesz abból senkinek se baja, se kára, ha nem szedik le az utolsó kukoricát vagy szőlőfürtöt, ha nem szedik össze a szőlő alól a munka közben lepotyogott szemeket. A rossz munkaszervezés, az alacsonyan tartott munkabérek, a bérszámfejtésben az olykor ködbe vesző elszámolások és részrehajló csalások, egyes főnökök külön fuvarjai, a szanaszét kallódó munkaeszközök és munkagépek, az ebek harmincadjára jutó közös vagyon és annyi más ezek akkor új dolgok voltak a hajósi parasztok világában, és megdöbbenésük tárgya marad mindvégig...