Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)

Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája

A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája 225 (Kearbala odr Gleckla) aggattak, a kalászok lefelé álltak. Majd kiakasztották a gangra. Mikor vége lett az aratásnak, azt mondták: Na, dr Schnittrkranz ischt gmacht, jetz ischt dr Schnitt ramm ('Na, elkészült az aratókoszorú, vége az aratásnak'). A nagyszabású munkákat ünneplés követte. Ha a házépítéskor a négy fal elkészült, májusfát állítottak (Maiabum), a gazda öröméből, hogy sikerült fölhúzni az összes falat. A legvidámabb munkazáró alkalom a disznótoros vacsora volt, ahol vidáman tréfálkodtak, ettek-ittak, mulattak az emberek.

127 A szüret befejeztével a gazda áldomást (Altamasch) adott - ezzel a gesztussal a munkában segítőknek a köszönetét és tiszteletét fejezte ki. Az éves bortermés megszentelésére január 6-án, vízkereszkor került sor, a János-napi borszentelés itt nem volt szokásban. Az asszonyok vittek két deciliternyi fehér vagy vörös bort a templomba, amiből otthon ittak. A XXI. századig fennmaradt hajósi sváb földművelési szokásokban az ősi germán mitológiára visszavezethető hiedelemadatok is fellelhetők. A gabonakereszt legalsó kévéjének általánosan farkas (Wolf) a neve - minden valószínűség szerint a germán gabonadémon állat-alakja rejtőzik benne. De mivel a pogánykorból megmaradt hagyomány eredete elhalványodott, ezért azt a természetszerű magyarázatot találták hozzá, hogy a befulladó kéve néha szürkén kiszőrösödik a penésztől, mint a farkas. A termőföld démonainak, istenségeinek negatív erejétől félve az ember igyekezett őket kiengesztelni és jóindulatukat megnyerni - Hajóson is fennmaradt számos ilyen kultikus cselekmény. Az egyik az, amikor a szántóföldön az aratáskor meghagytak a föld szélén egy kis búzát learatatlanul, vagy otthagyták a kipergeti szemeket - az idős emberek szerint az armi Seela számára. Az armi Seela Hajóson a meghalt lelkeket, ritkábban a tiszíttótűzben szenvedő lelkeket jelenti, azaz a 'szegény lelkek'-et, amelyek az aratók kaszavágásai elől menekülő gabonaszellemmel azonosíthatók. Ezért hagyják ott könyörületből és kiengesztelésül az utolsó gabonaszálakat. Az utolsó gabonakéve esetében Európa-szerte gyakran nem kiengesztelésről, hanem a démon megöléséről van szó: az utolsó gabonasávot az aratók részekre oszják, és vágni kezdik, amilyen gyorsan csak tudják. A hajósi ember ezt mondja: Wemma ueim riesich tammlid hat and hat no wellafetig macha, nach ha ma gseit: Nu tammla, weljetz gaht's uf/ am da letschta Stich. Azaz: 'Ha nagyon sietünk, hogy kész legyünk, akkor ezt mondtuk: Igyekezzünk, most az utolsó szúrás van soron'. Szárnyas állat alakját felvevő vegetációs szellemlények is ismertek. Hajóson a varjú és a szarka fordul elő gabonadémon értelemben. A munkában az elöl haladók vagy az elsőnek kiérők hátrakiáltottak a többieknek: Kamm, dr Kräah kämmt. Dr Kräah hollidde. (Gyere, mert jön a varjú! Elvisz a varjú!) Aki viszont a többiekkel mitsem törődve hajtott előre, az volt a szarka. Annak, aki elsőnek kiért, azt mondták, olyan, mint a szarka. A Steingart néni messze elöl, a nagyapánk nem érte utol. BEREZNAI Zsuzsanna 2001. 250-256.