Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)

Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája

214 Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária A disznóvágás az egész család örömteli munkája volt, ahol vidáman, tréfálkozva folyt a munka. Kübler István így emlékezik erre: Már a disznóvágás előtt nap, már akkor az a nagy öröm, hogy vágunk... Hú, az a kis snapsz! Minden alkalommal. Ahhha! A disznóvágás reggelén már izgalom vett erőt az emberen. Most iszunk egy kis snapszot, hogy kurázsit merítsen az ember, meg hogy összeszedje az erejét az ember, hogy megbirkózzon azzal a disznóval. Ejha, ez a snapsz erőt ad! Ha az ember megitta a pálinkát, akkor bement az ólba, akkor azzal ölre kellett menni, mert azok védekeztek ám. Megfogta az ember, odavágta az oldalára. De a snapsz nélkül bizony ez nem ment volna. Némelyik disznó meg lerohant a kertbe, és ha nem szaladtak világgá, akkor megérdemelt az ember még egy snapszot. Hogy küzdöttél te azzal a disznóval! A szúrás után egy másik snapsz, most a böllérrel. A-a-a-ha! Menynyire kellett az az erő a disznóvágáskor! Ah, freit! m Aztán délelőtt jött az a paprikás és hozzá az a fröccs. A-a-a-a-a-ha! És utána az a sok-sok kisfröccs... Két óra körül úgy érezte az ember, mintha olyan üres lenne a gyomra. Akkor az az abahús, haaa, freit! Utána meg a töpörtyű! Jaj és este az a disznótoros leveske! Ho, ahhh! Majd az a töltött káposzta! Meg utána a tepszisültek! Na és a kalácsok! Arra megint fröccsök... Aha! És éjféltájt az a hideg tepszi! Mert akkor újra terítettek. Freit, azok a kelt pogácsák! Freit, az volt aztán az igazi! Es reggelig kitartott az ember, míg meg nem látta a vályograkásokat. Mert azelőtt szinte minden ház előtt volt egy vályograkás, ősszel javították a házakat. Hogy nehogy az ember átbotoljon rajtuk... A különféle termények feldolgozása egész évben folyamatosan munkát adott az embereknek. A krumplit a tél-tavasz folyamán csírátlanítani kellett a pincében. A nagymamák délutánonként az utcán, az árnyékban ülve mindent földolgoztak konyhakészre: mákot, hagymát, fokhagymát, dughagymát, borsót, babot. Szakadt ruhadarabokat javítottak kézi munkával, és nagyokat beszélgettek a szomszédasszonyokkal, akik ugyanazt csinálták. A XX. század első felében a kukoricacsöveket a borítólevelével együtt takarították be. A kukoricafosztást (Kukrutzaschüla) az emberek otthon végezték el: A Cigány utcában már egész évben várták a gyerekek, de valószínűleg a felnőttek is azt a napot, amikor a Kischnar családnál kukoricafosztás volt. Mert nagy udvaruk volt, és lerakták az egész termést, és összehívták az összes utcabelit. A férfiak bort vittek, ott vendégül látták őket túrós kenyérrel, arra jól csúszott a bor. A munka végén előkerült a gombosharmonika, és még táncoltak is, olyan mulatozást és sikongatást, kurjongatást csaptak. A gyerekek meg hempergőztek a friss kukoricafosztalékban (Kukrutzalaub) - emlékezett Geiger András. Ha a kukoricafosztáskor valaki piros csövet talált, annak fájront volt, befejezhette a munkát. Más esetben így szólt a mondás: Félretenni, mert itt házasság lesz! Ah, freit! - Tájszó, itt meglepetést és az evés-ivás örömét fejez ki.