Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)

Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája

188 Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária karhoz) közelebb eső, ugarcsapon nevelt szőlőt metszik termőcsapra. Ennek egy másik technikája az, amelynél mindig a csap alsó vesszőjét metszik csapra, a felsőt pedig eltávolítják. A szőlőtő általában négy csapra (Zapfa) volt kialakítva. Volt rajta termőcsap és biztosító csap. A termőcsap három-négy szemre volt hagyva. Ami az idén termő volt, azt jövőre le kell venni, s amit biztosítónak hagytunk, abból alakítottuk ki az ideit, az ez évi termőt. Es ez általam váltva lett: a két termő és a két biztosító csap. De nem mindig ott hajtott ki a tő, ahol én szerettem volna... Metszés előtt nem ásták fel a szőlőt, mert aki rendesen betakarja a szőlőjét, azt fölösleges fölkapálni. Nekünk hét hektár szőlőnk van, óriási nagy termések vannak rajta tíz éve, kapálások nélkül. Egy komoly betakarás, egy komoly talajlazítás, és utána a sorközi tárcsázás és a sarabolás (Schaba) - és ha ezek után még begazosodik a szőlő, az csak csúfít, de nem rontja a terméseredményt. Heipl Ferenc így emlékezett: A szőlőben minden levágott venyigét akkurátusan kellett letenni, mert régebben nem összevissza lett odadobva a vessző, mikor metszés volt, hanem szépen egymásra rakták. Ha úgy összevissza feküdt, arra azt mondták, ez olyan iparos munka. Ha a munkát valaki dicsérni akarta, akkor azt mondta, hogy ennek a szőlőnek van gazdája. Ez igen, ennek van kinézete, ennek van pofája. Ellenkező esetben azt mondták, ez csak olyan 'vásári munka'. (Des ischt nach a echt a Marktarbed!') 5 Hogy micsoda vásári munkát csináltak ezek. A szőlőbe nap mint nap kijártak az emberek dolgozni, amíg be nem fejeződött a metszés. Utána a szántóföldön akadt munka. Majd a többszöri horolás következett, ismét a szőlőben. Mendier Istvánék szőlőjében évente csak egyszer volt kapálás (Hacka), általában májusban, a többi sarabolás (Schaba) volt. A saraboló kapa (Schabr) tulajdonképpen nem kapa, nem kapálnak vele, hanem húzni kell - más szóval horolónak, horoló kapának is nevezik. A svábok azért csinálták az első kapálást kapával, és csak utána a sarabolást, mert akkor még nem volt annyi eszük, hogy anélkül is meg lehet lenni - vélekedett Mendier István. A XX. század első felében Schőn Ferenc családjában évente háromszornégyszer kapáltak - attól függően, mennyi csapadék volt -, és csak a '30-as években tértek át a horolásra. A hajósiak szerint ha kevés a csapadék, akkor eggyel többször kapálnak a kukoricaföldön, az fölér egy esővel. Mert a fellazított talaj eltömi a föld repedéseit, és ez segít a földben tartani a nedvességet. A szőlőben azonban erre itt nem volt szükség, mert a homokban nem keletkeznek repedések. Egy másik tapasztalat szerint egy jó harmat többet ér egy esőnél (A guats Tau ischt meh weat wia a kleis vásári munka- összedobáit munka.