Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)

Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája

A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája 177 A szegényparaszti családban élő Fatter Józsefné Schindler Éva szülei részes aratók voltak, többek között az érseki uradalomnál. így emlékezik erre: Az uradalomnál is arattunk. Mikor kislány voltam, a szüleim arattak, és énnekem köllött a kötelet csinálni, és ha már elbírtam a kévét, énnekem is köllött segíteni odavinni. Tizennégy kéve ment egy csomóba, úgy lettek összerakva hármasával, a végire jött a Raitr, a lovag. Az aratók az uradalomnál vittek magukkal otthonról szalonnát, kolbászt, túrót. Az uradalomnál mindennap bablevest főztek. Mindenki vitte a babot, s aki azt akarta, hogy hús vagy szalonnadarab is főjön benne, azt beletette a közös fazékba, az ízéből mindenkinek jutott, de a húsdarabot ő kapta. Vittek magukkal cserépkorsót is, de a határban voltak jó kutak. Este pedig mindenki külön főzött magának: nokedlit, krumplis vagy káposztás tésztát. Kint is aludtunk Sipsán vagy a Hilden, nagy istállóban, szalmán, és csak hétvégén mentünk haza. Minden tizenegyedik csomót kaptuk fizetségül. A boltba ' búzával fizettünk pénz helyett — a búza csereeszköz volt. A boltos felvásárló is volt egyben. Az uradalomban, Hilden brigádban dolgoztak az emberek az aratásnál. Voltak kötélterégetők, kötözök, kaszások, marokszedők (Bendrlegr, Bendr, Mahdr, Aufziahnrana). Mayer Antal parasztgazda számára szomorú élmény volt az első aratás, melyben mint kaszás arató vett részt: Szomorú! Mikor a kitelepítés volt, 1947-ben, akkor arattam először, tizenöt éves voltam. Én meg apám és a nagynéném, ott volt a nagybácsim, aki akkor jött haza Oroszországból. Négyen mentünk ki Drágszélre. Ott béreltünk egy jó darabot. És ott csináltuk, két hétig voltunk ott fönt. A nagybácsim lent, Miskén szolgált, de délutánonként fölment segíteni. A nagybácsival ketten kaszáltunk. De sűrűn meg kellett állni a kaszát fenni. Az volt a pihenés. Amikor lekaszáltunk egy sort, vissza kellett menni a sor elejére - az volt a pihenés. Ha a kasza jó, akkor a kaszás könnyen dolgozik. Egy ütemre kaszáltunk (en ueim Tack mäah), mert ha nem egyszerre, akkor nem is ment volna jól... Az érseki uradalomban harminc ember is aratott együtt. így emlékezett erre Beck Ignácné Schön Mária: Amikor ott elkezdtek kaszálni - mert voltak ám ott harmincan vagy többen is -, és akkor beálltunk mink, marokszedők is, mindenki a kaszálója után. Es akkor elkezdték, és ment... És valóban, olyan egyszerre ment. A kasza: züüüüü-züüüüü... Mintha mind egy lett volna... Ez itt volt, az uradalomnál... A kaszás munkás az aratásnál szélesebb rendet vágott, mint a szénakaszálásnál: A búzánál, ott lehetett szélesebbet, az ember akkor egy kicsit nyújtózkodott, ott másfél méteres rendet lehetett vágni. Ez attól is függött, hogy hányas volt a kasza. Általában nyolcvanas és kilencvenes kaszát használtak - emlékezett Fuszenecker Ferenc.