Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)
Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája
174 Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária Nagy munka volt az aratás - de nekünk, gyerekeknek ez mindig ünnep volt emlékezett Fuszenecker Ferencné Umenhoffer Mária. Az aratást megelőző időszakban a gazda nagy gonddal figyelte az érő kalászokat, hogy meg tudja állapítani a munka legkedvezőbb időpontját. A búza akkor aratható, ha már nem puhák a szemek, de nem is túl szárazak. Sokan nem merték megvárni a teljes érést, mert az veszélyt is rejt magában: kipotyog a földre, a szél vagy az eső leveri. Ha pedig a búzaszem lepotyog (d Keanna fall id raus), az már sok veszteséggel járhat. Az aratás többnyire Péter-Pál napja körül kezdődött, de volt olyan esztendő is, amikor erre a napra már be is fejeződött a munka. Az aratás napjának legelső munkája az volt, amikor a család minden tagja a kötelet (Bändr) csavarta a gabonaszárból. A hajósiak a kötelet a kévék kötéséhez gabonaszárból fonták. A férfiak kaszáltak, ők voltak az aratók (Schnittr, Mahdr), az aszszonyok és a lányok pedig a marokszedők (Aufziahnre) és a kévekötők (Bendr). Az aratást a családok vagy önállóan végezték, vagy részes aratókkal végeztették - általában egy vagy két férfi kaszált. Akkor volt szép az aratás, ha egy tempóra kaszáltak. Ezt meg tudták tanulni. Azt mondták, hogy könnyebb így a munka. Később, amikor előfordult, hogy ketten arattam a sógorommal, akkor mi is így csináltuk, hogy egy tempóban arattunk emlékezett Mendier István. Az arató eszköze a kasza (Seagaß), míg a marokszedők sarlóval (Sichl) végezték a munkát. 93 Azért, hogy a kasza odasimítsa (nabegla 'odavasalni', illetve nalega 'odafektetni') a gabonát, kétféle segédeszközt alkalmaztak: az egyik a Reachile, mely úgy néz ki, mint egy kis gereblye, tíz-tizenkét centiméter hosszú; a másik pedig egy fűzfavesszőből készített Gabiié ('kisvilla'), melynek neve Begle (többes száma Begla). Ezt még zölden hajlították a kívánt formára (alul kb. hetven centiméter, a hajlítástól pedig tíz-tizenkét cemtiméter), és szárazon használták. Madzaggal ráerősítik a kaszanyél felső részére. Ezzel simábban lehet a gabonát a földre fektetni, mert nem akad meg benne a gabona, mint a kis gereblyében. Alkalmas volt tehát arra, hogy 'szép/sima fal maradjon az arató után' (a schiana/glatta Maur hendr am Mahdr nachi macha). Az aratást a hajnali órákban kezdték, majd délben, a legnagyobb forróságban volt egy órás - másfél órás pihenőidő (Mittagschlaf), majd ezután este nyolc-kilenc óráig szakadatlanul folyt a munka. A különböző generációkat képviselő és eltérő társadalmi rendű hajósi parasztemberek egymástól eltérő módon élték át a paraszti életnek ezt a fontos eseményét. Máshogy élte meg a nagygazda fia, ahol a család nem aratott, hanem arattatott, s csak később, a kitelepítés idejében végezték a munkát saját maguk, részes aratóként. Ugyancsak eltérő módon élte át az aratást az, akiknek nem volt földjük, hanem részes aratást vállalva jutott hozzá a család a kenyérgabonához. Hajóson fanyelű fémsarlót használtak a marokszedők - a padlásokon ma is sok ilyen sarló található.
