Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)
Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája
172 Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária let, éppen mit milyen áron lehetett értékesíteni. A kukoricának ősszel szántottak alá, az őszi árpának és az ősz búzának pedig ősszel. A tavaszi árpa, a rozs és a zab helyét korán, márciusban szántották, amint az időjárás lehetővé tette, hogy rá lehessen menni a földre. Ez a harminckét hold föld a négy fős családot eltartotta. Saját szükségletre évente kétszer nyolc-tíz zsák búzát vittek a malomba, a fölösleget pedig eladták a búzából és a többi terményből is. A szántás után - a vetés előtt a tüskeboronával (Straifekta, Daannekta, Daannega, dannana Ega), a fogas boronával mentek rá a földre - aki ráért, az többször is ráment. De a vetés után már csak egyszer boronálták le a földet, a sima boronával. A boronavesszővel, a tüskeboronával - mely kökény- vagy galagonyaágakból készült - csak a homokon volt jó dolgozni Hajóson. Voltak olyan szegény emberek a faluban, akik ezeket készítették és eladták, de a legtöbb paraszt maga is el tudta készíteni. A XX. század első felében a sárközi földeken, aki tehette, többnyire vasfogassal (Zahekta) boronált, hengert (Walza) egyesek csak a kukoricaföldön használtak, a gabonaföldön nem. A vetést maga a gazda végezte, de a boronálást férfi és gyermek egyaránt végezhette. 91 Schőn Ferenc a kézzel való vetésnek egy régebbi és egy újabb módját is fel tudta idézni: Régen kézzel vetettek. A vetőmag, a búza vagy a rozs bele lett öntve egy zsákba, ami a vállon volt átvetve. Minden két lépésre volt egy szórás, ami olyan másfél méter széles volt. De már a vége felé úgy volt, hogy szántás előtt is volt szórás, és a szántás után is - és így nem kellett a puha szántásra kétszer rámenni. Az a föld csak sekélyen volt szántva. A szántás során csak egyszer jártunk egy helyen: mikor már meg volt szántva, megint csak egyszer. Akkor úgy volt a vetés, a vége felé már úgy csináltuk, hogy minden lépésre vetettünk - csak egyszer köllött végigmenni. Később úgy vetettünk, hogy minden lépésre egy marékkal (faár jedra Schritt a Gaufnid vol). Mendier István nagygazda családja az 1930-as évek végén vásárolt vetőgépet, addig ők is kézzel vetettek: Még én is vetettem kézzel. Egy ember vetett. Egy lépés - egy szórás (uein Schritt - uei Handvol)... Úgy szórom ki ma is a műtrágyát, amikor nincs nagy terület. A földet úgy készítették elő a vetésre, hogy be lett fogasolva, fogas boronával lehengerelték, mert volt egy henger (Walza). A gyűrűs henger csak az 1960-as években, a téesz-időkben volt. De az is előfordult, hogy henger helyett csak egy rudat tettek utána, az a simító volt. A tövisborona (Straifekta) volt a vetőgép után akasztva. De külön is lehetett csinálni - az már a simítózás volt. A vetőgép után már nem köllött csinálni semmit, mert volt egy tövisborona, s utána kapott hengert. Es tavasszal kapott még egy magtakarót, nem nehézfogast, hanem egy egészen könnyű fogast kapott. Erre a gyomosodás miatt volt szükség, 91 A császártöltési sváboknál a férfiak a vetőzsákból szórták a magot, majd a vetőgépre való áttérés után a lovak húzták a gépet, melyen ugyancsak férfiak dolgoztak. (ARNOLD Erzséber - KNIPL István 2003. 45.)
