Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)
Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája
A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája 149 Az ártéri táj A Duna szabályozása és mellékvizeinek lecsapolása révén a XIX. század folyamán jelentős területeket sikerült elhódítani a vízi világtól. A korábbi időkben a Hajóst minden oldalról körülvevő mocsárvilágot nem véletlenül nevezték Vöröstengernék (s Rot Meer). A Kanális (Kanal) ásását az I. világháború előtt kezdték meg, s a főcsatorna kiépítése és a mellékcsatornák kikotrása pedig az 1930-as években zárult le. Az utolsó csatornaépítés az 194l-es árvíz után volt. Ezt a Kanálist is már az én időmben csinálták. A Hosszú-hídnál lehet látni, hol volt az első Kanális, hogy volt kiásva. Az első Kanális ezen a Kanálison túl volt, az az árok ásva volt. A második Kanálist gépekkel csinálták. A mostani Kanális egyenes, a réginek kanyarulata van - emlékezett Krastek András. A Kanális megépítése előtt a falu lényegében folyamatosan víz alatt volt. Csak a délkeleti határrészt szegélyezte a homokdombvonulat - ez a kinti rész, a pincék felőli terület soha nem került víz alá. Ahol azonban a benti, sárközi területek voltak, azok az igazi lapos részek voltak, melyek majdnem minden esztendőben víz alatt álltak a tavaszi áradás idején - ezek az 193l-es tagosításkor közlegelőnek lettek kihagyva. A tagosításkor az ún. ősgyepből, az ősterületekből a község melletti Csillagos 59 felé eső lapos részeket több száz hold területen legelőnek hagyták meg. A sárközi falurészeken árkok, mocsarak, pocsolyák, tavak voltak - majd a szabályozási munkák megindulásával kis patakok, azaz csatornák jöttek létre, melyek egy nagyobb csatornába torkolltak, és a vizet levezették a Kettes-csatornába a miskei és a dusnoki határrészen. A Sasfészeki-csatornában a két nagy mocsaras határrész, az Enslmarascht 60 és a Mihlamarascht vizét gyűjtötték össze a falu szélén, valamint a Fácános (Fácánosr Wald) vizét is oda vezették le. Majd ezek után a Téglagyári-, a Góri-csatorna vizét fogadta magába a Sasfészeki-csatorna, mely végezetül az összes hajósi belvizet a Kettes-csatornába viszi tovább, onnan pedig a Dunába. Mindegyik vízlevezető csatornához hozzákapcsolódott egy lapos terület, lapály, mely mindig tele volt vízzel a tavaszi áradás idején. Ezek zsombékos kaszálók voltak, melyeken zsombékról zsombékra lehetett közlekedni. A sás gyakran félméteres vízben állt ezeken a helyeken. A XX. század közepéig e lapos határrészeken szántóföldek is húzódtak: a pfostai határrészen, mely egy nagy darabon ugyan viszonylag magasan fekszik - a szélén az említett zsombékos található -, valamint a csillagosi legelő mellett. Ezeknek a szántóföldeknek a belső részében olyan kis lapos területek voltak, mint a Sackmarascht. Ez a téeszesítés után nagy gondot okozott, mert nem lehetett végig vetni, mivel volt közötte szikes és lapos, vízállásos terület egyaránt. Új földrajzi elnevezés, 1931 utáni. Az Enslmarascht, Ensl-Karnal vagy Enslgraba, valamint a Vaadrgäßlargraba földrajzi nevek ugyanazt a területetjelölik.
