Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)

Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája

134 Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária gyülekeztek össze, hanem a nyári nagy melegek idején és a reménytelenül szürke téli napokon is, minden délután. Olyankor pucolódott meg szinte észrevétlen, csendes beszélgetés, jóízű duruzsolás közben az egész év termése is, a borsótól kezdve a hagymáig, mákig. A tollfosztás (Feadraschlaißa) is a szomszédokkal együtt történt. Egyik este az egyik háznál dolgoztak, másnap egy másiknál. Ez az asszonyok munkája volt. Akkor jó kapcsolat volt a szomszédok közt, mint manapság nincs a testvérek közt se. Az ember mindennap találkozott velük És az összes nyári munkát a ház előtt együtt csináltuk, és segítettünk egymásnak. Akkor nem volt az, hogy mindenkinek mindene volt, akkor az emberek gyakran kölcsönkértek valamit (z'laihid neamma), nekem ez van, neked az... Például a disznóvágáshoz nem volt mindenkinek teknője. Ezt kölcsönkérték egymástól. Amúgy nem segítettek a disznóvágásban, csak ha kellett - akkor összesegítetek. Aztán ha szénát gyűjtöttünk (heia), ahhoz öthat villa kellett, akkor kettőt-hármat hoztunk a szomszédoktól. Az aratásba ' is öszszesegítettünk. Meg a behordásba ' (Eifiahra) is. Mink mindig segítettünk a nagybácsinknak, neki csak egy lova volt, nem lehetett sokat a kocsira rakni, nekünk ökreink voltak, ott többet lehetett rakodni, hogy hazajöjjön a kenyérnek való. Akkor mindenki azon volt, hogy érjen haza mielőbb... - emlékezett Heipl Ferencné. A falu paraszttársadalmán belül megvoltak a kölcsönös munkavégzésnek az íratlan szabályai: mindenki tudta, kinek tartozik segítséggel, és mikor kitől várhat „visszasegítést" (Zruckhealfa). A családok életében a kaláka legjelentősebb alkalma a házépítés volt. A vályogot, azaz a sártéglát (Kaatstuei) is a rokonság összefogásával csinálták meg, a sárvályogot együtt vetették (haud Stuei gschlaga). Az ismerősök és rokonok már a vályogvetés előtti időszakban félretették a töreket (grob Briaz) a csépléskor. Schön Ferenc visszaemlékezése szerint, amikor Geiger János házépítéséhez összefogott a rokonság a Boxojban, 13 000 darab sárvályogot vetettek. A sarat (Lueim), a földet a faluszéli mocsarakból szerezték be, s ott kinn folyt a munka, s a két-három hét száradási idő után közösen hordták be az építkezéshez. Az építkezésen a fogadott kőműves (Maur) - aki általában az ácsmunkához (Holzarbed) is értett - munkáján kívül mindent a rokonok végeztek. A tetőhöz a nádat a férfiak vágták (Rohr schnaida) a tél folyamán, amikor már rá lehetett menni a jégre. A nádazáshoz (Dachdecka mit die Rohr) nem értett ugyan minden parasztember, de a rokonságban mindig volt egy-két hozzáértő. Hasonló összefogás történt még a disznótor és a szüret alkalmával is, s egyes családokban a krumpli felszedése és a kukoricaszedés is együtt történt. Ezeket az utóbbi munkákat tulajdonképpen a családok önállóan is el tudták végezni, de mégis szívesebben dolgoztak társaságban - mert úgy vidámabban telt az idő, és hamarabb elkészült a munka.