Bárth János szerk.: Cumania 23. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2007)

Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság hagyományos munkakultúrája

132 Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária tán, mikor anyám lejött látogatóba, látta a legidősebb fiát, elkezdett sírni. Mikor látta, hogy a tehénistállóba' a szalmán feküdtem, ami a lóról le volt húzva ... a Dobler nem bírta ki, csak fél évig. Én meg kibírtam egy évig. Egy évig... - emlékezett Kübler István. A hajósi nagygazdák tanyájukra kommenciós házaspárt vagy egyedülálló férficselédet fogadtak fel, akiknek éves bért fizettek (Jahrlauh zahla). Mendier Jánosné Fuszenecker Teréz nagygazda édesapja a kommenciós házaspárnak bért fizetett, valamint az étkezéshez szükséges alapanyagokat is a rendelkezésükre álltak: A földről azt vettek el, amit akartak - azzal gazdálkodtak, ami a tanyán volt. Onnan vettek krumplit, tojást, baromfit. Ha egy csibét akartak levágni, akkor levágtak egy csibét. Nem minden vasárnap, de sokszor vághattak maguknak tyúkot. Szóbeli egyezség volt, hogy mennyit. Megegyeztek (seand handlueis waara) a gazdával. Tojást, tejet annyit vehettek el, amennyi kellett nekik. A cselédlány és a béres is pénzben kapta meg a járandóságát a gazdától, de amellett még teljes ellátást és ajándékot (Koscht and a Schenkasche) is kaptak: A cselédlány karácsonyra ajándékot is kapott: bársony fejkendőt, mert akkor az volt a divat. A béreslegény pedig pénzt kapott karácsonyra - a férfinak jobban pénz kellett... A legtöbb hajósi szegény a gazdag bácskai sváb falvakban szolgált. Kübler István tizenkét éves korában szegődött el Vaskútra: Vaskúton a cselédek nyolcvannyolc százaléka hajósi, talán két százaléka pedig bátmonostori volt. A vaskúti főutcán laktak a gazdagok. És azoknak kellett cseléd, akiknek tanyájuk volt, akik állattartással is foglalkoztak - nem mindenki. A szolgálat január közepétől kezdődött, és december harmincegyedikéig tartott. Közben kétszer lehetett szabadságra menni (Urlaub kriaga): húsvétkor és a hajósi búcsúra, Imre-napra. Kübler István így emlékezett a vaskúti időkre, amikor tizenkét éves korában bojtárlegény ke volt: Reggel öt órakor kellett fölkelni. Először volt az etetés. A kukoricaízik-szárat ami már szépen le volt rágva - ezt kellett a jászolból kisöpörni, és akkor kapták az abrakot (Fuatr). Én voltam a bojtár, és még egy béres is velem dolgozott. Reggel úgy kellett kezdeni: először a szarvas jószág. Amikor már virradt, akkor jöttek a kocák, azok ki lettek hajtva legelni. Először a hízók (Maschtsaua) kaptak enni. Nyolc óra felé, mikor jött a meleg nyáron, akkor behajtottuk a disznókat, mert akkor ők már betúrták magukat a földbe, a hűvösre. Az ottani cselédek ennek a százharminc disznónak adták a moslékot, a magvakat. Utána bementem reggelizni nyolc órakor. A választék tej és kenyér volt vagy sült krumpli. Én mindig tejet kértem tányérba aprított kenyérrel. Reggeli után kimentem a legelőre harmincnegyven tehénnel. Ott lassan kellett járkálni, nem lehetett leülni vagy aludni. Gémeskutak voltak akkoriban, és amikor a gémeskút ága fönn maradt, akkor lehetett