Bárth János szerk.: Cumania 22. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2006)

Kovács Endre: Miért pokol a pokol? – Népi humor a Délvidéken

Miért pokol a pokol? - Népi humor a Délvidéken 329 - Itt fekszek a virágok között! - felelte az öreg. - Hogy kerüt kend oda...? - Az anyja micsodája tudja, hogyan... Ide álltam a gang szélire piskálni és lebukfenceztem, mert húzott a fejem - mondta az öreg borgőzös hangon. Mindenki a maga bőrét... 1941-ben amikor a menekülő szerb katonák vonultak ki és céltalanul lövöldöztek, Örzse néni a ház melletti gyepen legeltette a kislibáit. Pista bácsi az ura, figyelmeztette a közelgő veszélyre és hívta be, de az asszony addig nem állt kötélnek, amíg a katonák nem kerültek közelebb. Mire beért az udvarba, addigra a háztetőn pattogtak a lövések. Bemenekült, de ijedtében lent rekedt az alsókonyhában. - Gyere ember, vigyél föl, - fogta könyörgőre az asszony. - Abbú ugyan nem baszó, - mondta az öreg, aztán folytatta - tán csak nem leszek marha agyonlüvetni magam a kislibáidé! Amikor az asszony belátta, hogy hiába könyörög, fejére kapta a fölső szoknyáját és fölszaladt a nagyházba - mintha záporeső elől menekült volna! „Sztálin" is megjárta A parasztgazda ragadványneve onnét ered, hogy kinézésre hasonlított a szovjet diktátorra. Vele történt, hogy amikor a második világháborúban Szerbia összeomlott és a katonaság menekült a Bácskából, kíváncsiságból a háza padlásáról kémlelte a hadmozdulataikat. Megemelte a cserepet, de a katonák észre vették és sortüzet zúdítottak rá, udvarába kézigránátot dobtak. Ijedtében a leskelődő, alkalmasabb búvóhely híján a hidasa alatt keresett menedéket. Annyira beszorult, hogy később a szomszédoknak kellett fölemelni az ácsolt épületet, kimenteni a hidas fogságából. Ha szarvam lett vóna... Akkor már Pista bácsi nem járt a határba. Helyette a veje meg a sógora hordták haza szekéren a határból a szénát. Virradatkor rakódtak, de mire hazaértek, addigra a nyári melegtől megizzadtak. Testükről patakban folyt a veríték. Amint behajtottak az udvarra, odaálltak a szénakazal mellé, a lovakat meg bekötötték az istállóba. Panaszkodtak, hogy a feneküket kiette a por meg a meleg. Ilyenkor az volt a szokás, hogy a határban apró földet szórtak rá, azzal enyhítették a fájdalmat, de ezúttal már az sem segített.