Bárth János szerk.: Cumania 22. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2006)
Merinu Éva: A helvéciaiak búcsújárási szokásai
A helvéciaiak búcsújárási szokásai 379 nyilvánulásukat, keresve sem találhatnánk szemléltetőbb példát a matraverebélyi búcsúnál. A szentkúti búcsújáró hely kialakult rendjében igyekszünk tehát bemutatni azokat a helvéciai búcsús szokásokat, amelyek kisebb-nagyobb különbségekkel illeszkednek a magyarországi búcsúk szokásrendszerébe. A tanulmány terjedelmének korlátai között természetesen a teljesség ábrázolására nem törekedhettünk. Előkészület a búcsúba A búcsún való részvétel a személyek szabad választására, önkéntességére volt bízva, de ebben a döntésben a személyes körülmények: a tanyás gazdálkodás napi kötelmei, a családi helyzet, a munkahelyi elfoglaltság, az anyagi lehetőségek stb. meghatározók voltak. A búcsújárási szándék megvalósulása nagy mértékben függött mindig a család segítő támogatásától is. A búcsújárás napjainkban egy változó, átalakuló szokásrend képét mutatja. A gyalogos, több napig is tartó zarándoklatok az 1960-as évekre megszűntek. A legtöbb kegyhelyre az emberek ma már autóbusszal mennek. A zarándokutak manapság nem kötődnek a búcsús napokhoz, a nagyobb kegyhelyekre tavasztól őszig minden vasárnap érkeznek zarándok-, turistacsoportok. Életkor szerint a zarándokok között a középkorúak, s az annál idősebb korosztályok vannak többségben. A fiatalság részvétele egyes kegyhelyek ifjúsági búcsúin nagyobb arányú. A zarándokok nemek szerinti megoszlását tekintve egyértelműen a nők túlsúlyát állapíthatjuk meg. Régebben - az 1950-es évek közepéig - sokkal több ember járt búcsúkba, mint manapság. Annak ellenére, hogy a búcsús utat gyalog kellett megtenniük a híveknek, mégis 300-400 fő indult útnak egyszerre a faluból. Ennek az oka az lehetett, hogy a parasztembereknek a búcsújárás jelentette az Úr Jézus tiszteletét. Az 1950-es évek végén csökkent a búcsújárók száma. Mivel a fiatalok vidéken dolgoztak, kevés volt az idejük, az idősebbek pedig már nem bírták az út fáradalmait. Manapság jobban lecsökkent ez a szám 40-50 főre. Mindez azért alakult így, mert ma attól függ a búcsúban való részvétel, hogy a munka mellett hogyan érnek rá az emberek. Ma a kényelmi okok is befolyásolják a híveket a döntésben. A búcsújárás régen gyalogosan történt, majd lovas kocsival, az újabb időkben vonaton, legújabban már bérelt busszal. A távoli kegyhelyekre vezetett gyalogos zarándokút nemcsak a léleknek, hanem a testnek is nagy feladatot, erős fizikai megterhelést, kényelmetlenséget jelent. Amennyire lehet és szükséges, gondoskodni kell a testi szükségletekről is. A gyalogos zarándoklatnak kiegészítői voltak az önkéntes vagy tetszőleges díjat számító búcsúskocsik, amelyek a gyalogmenetet követték, és szükség szerint fölvették az idős vagy beteg búcsúsokat.
