Bárth János szerk.: Cumania 22. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2006)
Kovács Endre: Miért pokol a pokol? – Népi humor a Délvidéken
314 Kovács Endre A TRÉFÁLKOZÁS ALKALMAI A járni tanuló kisgyerek jókat kacag, ha a nevelői a keblére mutatnak, hogy étellel szórta le magát, és ha odanéz, akkor kíméletesen felütik az orrocskáját. Aztán sorrajárja a hozzátartozóit adja vissza azt amit kapott: Semmiképpen sem akar alulmaradni. Ez talán első próba, egészséges pszichéjének a kimutatására. A népi humornak is ez a lényege, hogy ha adok, akkor azt is el kell fogadnom, amit kapok. Törekedni kell arra, hogy ne maradjak alul. Az általános iskola felsős tanulói már a tanárukat is kikezdik. Középiskolában, különösen ha kollégiumba kerülnek, akkor folytonos kihívásnak vannak kitéve. Az 1960-as évekig a bandázó fiatalok meséltek vicceket, nevettető pletykákat adtak tovább. Szüleik névnapján kifülelték az idősebbek válogatás nélküli erotikus népmeséit, pletykáit. A kisipari műhelyek fészkei voltak a viccelődésnek: a malomban több molnár dolgozott akik kitalált vagy férfias élményeiket adták tovább. Lakodalom alkalmával az ivószobában egyszer hárman vagy négyen száznál több viccet meséltünk, jól szórakoztunk, és még sorolhatnám. Minden településnek megvan a maga elfogadott kódexe, amelyet az idegenek csak évtizedek múltán képesek megérteni: Sok évtizeddel ezelőtt új tanítókisasszony jött a faluba és a reggeli órákban a tanítólakás előtti gyalogjárdát söprögette. Egyik arrafelé haladó parasztasszony ekképpen köszönt oda neki: - Jó reggelt tanító néni! Söpröget, söpröget? A tanítónő ezt nem értette és ingerülte viszonozta: - Neeem ... talán táncolok! Munkahelyemen a helyi Földműves Szövetkezetben több mint három évtizedet töltöttem és a parasztoktól meg a máshonnét való ügyfeleimtől sok viccet hallottam, amelyek jelentős része a mai napig él bennem. HUMOROS HÉTKÖZNAPOK Tréfás köszönési formák íratlan szabályok, amelyek maguk diktálják az alkalom adta tréfálkozást. A lényege, hogy az ember azokkal viccelődik, akik megérdemlik illetve elfogadják. Különösen amióta etnikai és vallási megosztottság van a településen. Amilyen az Adjon Isten - olyan a Fogadj Isten! Háromszor köszönök előre és ha nem fogadja: akkor soha többé! Hogy miért? Hát mert az öreg állomásfőnök is azt mondta: - Inkább te haragudj énrám mint én terád! Valamely egyszerű munkát ha végeznek, akkor így köszönnek: Az elhaladó biccent a fejével és odaszól: Megy a munka? Megyén? és odébb áll. A megszólítottak hasonlóképpen viszonozzák. Nyári hajnalon egy éjszakai záporeső után a kikapi özvegy menyecske kerékpárján haladt el az utcafrontot építő kőműves brigád mellett:
