Bárth János szerk.: Cumania 22. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2006)

Fehér Zoltán: „Táncolhat az a ló a csillagos egekbe” – A ló a bátyai nép életében

302 Fehér Zoltán Balázsmisa lova kiissza a Duna vizét 1. Az öreg Koprivanacz János bácsi vót egyszer cséplőgépnél vízhordó, két jó lóval. Persze, hogy annak idejin a Dunárul köllött hordani vizet. Nyári időbe nagyon meleg vót. Behajtotta a lovakat térdig érő vízbe, de ő meg meregeti a vizet, hát pillanatok alatt szárazon maradt. Hogy lehet az? Hát akkor arra lett figyelmes, hogy a két lova iszik. De úgy isszák a vizet, hogy a Fájsz felül haladó hajó má alig kattog. Azé kattog mer nem vót má neki vize elegendő. Erre a kormányos azt kiabálta neki: A kutya hétszentségit magának, hajtsa ki azt a két lovat, mer szárazon maradok a hajóval! Hogy tudok én Pestre elmenni ezzel a sok személyzettel? Megisszák az egész vizet a Dunábul a maga két lovai! A megváltó ...a maga két lovának! Hogy megyek én Pestre, mikor má szárazon vagyok? A maga két lova meg akarja inni az egész vizet a Dunábul? Es akkor kizavarta a lovakat a Dunábul. Kizavarta őket onnan. Akkor kezdett a víz megen szaporodni fölfelé. De ha ő ott tartja a lovait tíz percig, szárazon maradt vóna a hajó, akivel szállították a népet Pestre. Olyan két lova vót az öregnek. Ezt ő mondta. Ezt el is kellett neki hinni. Az efféle mesék közben a szokottnál is gyakrabban használják az előadók az aszongya. kifejezést, mert ezzel is érzékeltetni akarják, hogy a történetet eredetileg Balázsmisa mondotta el. Argat K. József, volt bátyai öregbíró viszont teljesen a híres lódító bőrébe bújik előadása közben, s mint Balázsmisa, egyes szám első személyben mesél. Balázsmisa lova kiissza a Duna vizét 2. Mikó én a tizennégyes évekbe vótam a gőzös cséplőgépnél vizes, vízhordó kocsivá, akkó nem vót a kutakba víz, nagy vót a szárazság. Hát osztán muszáj vót a Dunárul hordani a vizet. Vót egy jó kis pejkóm, de gebének nevezték, mert kicsit sovány is vót. De azér ahhó képest elég erős vót. No, akko osztán kimöntem a Dunára, belehajtottam a Duna szélibe a vízbe, hogy majd onnan könnyebb lösz belemerni a vizet a lajtba, a lugzó hordóba, abba a lajtszerűségbe. No, osztán nízök ám ,hát gyün ám Baja felül egy pasasér, amit hát akkor neveztek pasasérnak, olyan személyszállító féle hajó vót. No, osztán belehajtottam a vízbe. Elkezdőit az én Keselyöm, az én gebém inni vizet. Hát tudják, annyi vizet ivott, hogy mikó a hajó má odaért irányomba, akkó mögfeneklött, úgy hogy szigetöt ért, nem bírt a vizön mönni. No, erre osztán látták a kapitányok, a kormányos. Kezdtek förtelmesen káromkonnyi. Fönyegetőztek, hogy te büdös paraszt, hogy te ilyen mög amolyan! No, láttam ám, hogy nem vót a fele se teréfa. No, most istenöm, mit csináljak? — gondútam. Ezök, ha kigyünnek , engöm agyonütnek. Fogtam magam, elgondútam m Uo., uő.