Bárth János szerk.: Cumania 22. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2006)
Fehér Zoltán: „Táncolhat az a ló a csillagos egekbe” – A ló a bátyai nép életében
298 Fehér Zoltán Hát azt mondta az asszony, hát nem bánja, odadja. Mer gondúta, úgyis elemíszti, az űfeje is odakerül a karóra, mint a többieké. Hát elválóta. De azt mondja: Az lesz a munkád: kimész a libákat legeltetni a legelőre. De ha egy liba fog hiányozni belűle, látod, a fejedet vétetem. Sorba ezek a fejek mind vigyáztak má. Te is így jársz. Hét azt mondja, ű el meri válóni, akkor is. Hát jó van akkor. Reggel kihajtott, nem tudom hány száz libát a legelőre legeltetni. Hát délbe nagyon sütött a nap. Oda ült a kút gémje alá a hűsre, oszt elszundikált. Addig az öreg mamóka meg az összes libákat átváltoztatta csibévé, minnyáját. És akkor hazaterelte ükét. Ez meg mikor fölébredt, nincs liba. Egy liba sincsen. De ő még nem is ért haza, akkor jutott eszibe, hogy mit szót neki a menyét. Hogy hát segítségire lesz. Akkor fogta a szőrit, rátette, vót neki pipája, rátette a pipára, rá a parázsra. Hát rögtön a menyét ott termött. No, itt vagyok - azt mondja. - Mi bajba vagy? Azt mondja, így és így, eltűntek a libák. No - azt mondja - ne törődj velük, majd én előkeresem. Csak gyere utánam. Ahogy bemöntek az öreg mamóka udvarába, hát az öreg mamóka má várta nagy késsel. Kérdezte, hogy hol vannak a libák. A - azt mondja ~ majd mingyá möglösznek, öregmama. Akkor bemönt a csibeólig, a monyét mög fölmászott a túlsó végin. Bemönt az ólba kezdte színi a vérüket. Röpködtek ki. Szóvá min lúddá változott. Ugrátak ki. No, tessék - azt mondja - itt vannak. Előgyüttek a libák. Mingyá kizavarta az ólbul. Este, mikó lefeküdtek, akkó az öregmama köszörűié a kést. Majd asszongya, ha elalszik, elvágom a nyakát. De mondta neki még a az öreg sógora, hogy hát el ne aludjon, mer a nyakát levágja, ha elalszik. A három napon nem is alszik el. Ha elaludt, levágja a nyakát az öregasszony. Nem mert elaludni. Maga mellé tette a furkósbotját mög amije vót neki. Kardja is vót neki. Hát aztán, mikó hallotta, hogy az öregmama köszörüli a késeket benyitott, hát ű hortyog, mintha aludna. Most má ű alszik, most má elvágom a nyakát - mondta. Kinyitotta az ajtót, ű meg fogta a kardját, mikor az öregasszony visszacurikkolt, szóval nem mert bemönni, úgy háromszor, négyszer. Nem is mert bemönni szóval hozzája. Akkor röggel, mikor fölvirradt, azt mondja, kérdezi az öregmama: No, hogy aludtál? Au, - azt mondja - nem jól. Olyan rosszat álmodtam. Egy vén szipirtyó gyütt vóna hozzám ekkora késsel - azt mondja - de csak gyütt vóna, adtam vóna neki azt mondja. - Ezt álmodtam. Gondúta az öregmama:
