Bárth János szerk.: Cumania 22. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2006)
Fehér Zoltán: „Táncolhat az a ló a csillagos egekbe” – A ló a bátyai nép életében
262 Fehér Zoltán inkább csak a városi piaci várakozás alkalmával akasztottak a ló nyakába. Hegedűs P. József bátyai paprika-nagykereskedő 1946-ban készült írásba foglalt becslése szerint egy ötholdas parasztgazdaságban a két ló ellátására napi 3 kg abrak szükséges, ami egy év alatt 1095 kg-ot jelent. 100 Télen, amikor nem volt folyamatos kinti munka, néha-néha csak azért fogták be a lovakat, hogy megjárassák őket. De még ekkor is végeztek valamilyen hasznos tevékenységet. Kimentek a rakodóba, hogy hozzanak haza egy kocsira való szénát, szalmát, a szárkúpokból kukoricaszárat. Ilyenkor hordták ki szánkóval az udvarokból a havat a legelőre. Néha-néha ellátogattak kocsival, szánkóval a szomszéd falubeli katonacimborához vagy a szállási, illetve a falubeli rokonokhoz. A nyári nagymosás aratás előtt vagy inkább után, amikor már a kapálás is befejeződött, félig-meddig ünnepi eseménynek számított. Ilyenkor lovaskocsival vitték ki a Dunára a kilúgozott szennyest, s nemcsak azt, de a szinte a magukon lévő valamennyi ruhát is kimosták. A gyermekek a sekély vízben boldogan lubickoltak, a gazda meg kicsit lejjebb behajtotta a vízbe a lovakat, lemosta őket, s maga is megfürdött. A technikai civilizáció mai korában már falun is ritka a lótartó gazdaság, de még él az a nemzedék, amelynek tagjai számára a ló nem egyszerű munkaeszköz, hanem munkatárs, sőt szinte családtag volt. Az elmúlt paraszti világ a 20. század harmadik negyedéig egyre csökkenő intenzitással ugyan, de őrizte és gyakorolta a lótartás, a lóval való bánás minden csínját-bínját Erről Vidáné Farkas Margit így írt: A fiúk még több más dolgokat is megtanultak az apjuktól. Főleg azt, hogyan kell az állatokkal bánni, a lovakat megvakarni, befogni, hajtani, sőt még felnyergelni is nagyon fontos volt, mert a sürgős és fontos dolgokat csak futárral, vagyis lóháton lehetett leghamarabb közölni. Mind a fiúknak, mind a lányoknak a szülőktől kellett megtanulni, hogy majd önállóan tudjanak gazdálkodni, vagyis élni. 101 A fiúgyerekek nemcsak naponta látták, de már karonülő koruktól fogva hallották emlegetni a lovat a dajkarímekben. Rá, rá, cocára, / Ketten ültünk egy lóra. Vagy: Drem, drem kobila, sto si tamo cinjila (Aludj, aludj kanca, mit csináltál ott) - énekelték nekik höcögtetés közben. 102 Nagyobb fiúk befogták egymást madzagból készült hámba, s egyikük mint kocsis hajtotta a másikat játékostorral. Egymás nyakába is fölültek, mint huszár a lovára, s ilyenkor a másik lovast próbálták a földre rántani. Ez a játék talán a hajdani legények lovas vetélkedését őrizte meg. Kis kocsit faragtak maguknak, vagy rossz lábasra madzagot kötöttek, s húzták maguk után, mint a ló kocsit. Apjuk már kicsiny korukban felültette őket a ló hátára szántás vagy istállóba vezetés közben. Hazaérkezéskor segítettek kifogni, leszerszámozni. Nagyobb fiúk már vezették a lovat ekézéskor. Országúton csendes 11)0 Hegedűs P. József iratai. A földművelésügyi miniszterhez írott kérvénye 1946. június 12. Gépelt példány. Saját archívumom. 101 Ak.: Vida Miklósné Farkas Margit, kéziratos emlékezései. 102 FEHÉR Zoltán 1980.
