Bárth János szerk.: Cumania 22. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2006)
Fehér Zoltán: „Táncolhat az a ló a csillagos egekbe” – A ló a bátyai nép életében
260 Fehér Zoltán emberek egy része szinte mesterségszerűen, állandó mellékkereset céljából cserélgette lovait. 92 A vevő megkérdezte: Mire tartja ezt a kancát? Aztán a ló koráról érdeklődött, bár ez a passzuson is rajta volt, de megnézte a ló fogazatát is. Mert az minél feketébb, annál idősebb a jószág. Megnézte a ló küllemét, a lábait. Végigsimogatta a ló lábait, és ha voltak benne apró, szemmel nem látható dudorok, azt pókosnak hívták, s csökkentette a ló értékét. Ugyancsak hibás volt a kaptás ló, amelyiknek a patája és a csűdje között volt egy kidudorodó párna. Franciás volt az a ló, amelyiknek a csánkja, vagyis a térde csaknem összeért. Szemrevették a szügyit. A széles szűgyű ló volt a jó munkabíró. Általában messzebbről is meg szokták nézni a lovat, és ha az első két lába takarta a két hátsó lábat, akkor megfelelt. Meg is járatták a lovat. Volt húzópróba is, amikor megkötötték a kocsi egy-két kerekét, s úgy indították a lovat. Hogy félős-e a ló, azt tapogatással próbálták ki. A véknyát, ha nem engedte, akkor félős, rugós. Meg szokták nézni, hogy lát-e. Ha megtetszett a ló, a vevő ajánlott egy összeget, a tenyerét nyújtotta az eladónak. Egymás markába csapdostak, s a vevő mindig többet, az eladó mindig kevesebbet mondott. Végül megegyeztek. Volt minden lónak passzusa. A vásár nyélbeütése után a hivatalos embernél át lehetett íratni a ló passzusát az új gazdának a nevére. Fontos szerepe volt a lóvásárokban a felhajtóknak, a cenzoroknak. A sikeres vásárt, a jó üzletkötést áldomással illett megünnepelni, amelyet mindenkor az szokott fizetni, aki pénzt kapott, vagyis az eladó, s belőle a cenzár sem maradhatott ki. Volt úgy, hogy az alkuban kikötötték, hogy az áldomást ki állja, s így esetleg a vevő fizette az áldomást. Egy jegyzék szerint 1843 áprilisában a bátyai bíró Szekszárdon járt lovat venni (nyilván a községi előfogat számára), s ekkor révre, vámra 24 krajtzárt költött. 94 Harangozó László elmesélte, hogy nagyapja az első világháború előtt a szabadkai lóvásárban keresett lovat. Egy szerb gazdától megkérdezte, hogy mire tartja a csikót, mire az a magyar szón felbőszülve ostorával végigvágott az érdeklődőn. A Harangozó nagyapa ekkor átöltözött, és később újból megjelent a szerb tulajdonosnál, de most már rácul érdeklődött, s sikerült is megvennie a lovat. Mi voltunk szálláson a nagyapám eltartói - meséli feleségem. Egy darab föld termésének értékére haláláig számot tartott. Pár év múlva ebből összejött neki egy nagyobb összeg, s egy alkalommal szomszédja kocsiján elment a hajósi vásárba. Csak estére ért haza. Már a kapu előtt kiabált: Erzsi, nyisd ki a kaput! Erzsi boldogan szaladt, nyitotta a kaput, hát a dedó ott állt egy szép nagy lóval. A ló azonban nagyokat nyerített, kétlábra állt, nem akart bejönni. Akkor édesapámnak kiabált, hogy segítsen bevezetni a lovat az istállóba. Még a szomszédból is kellett segítséget kérni. Nem értették, mitől félhet ez a ló ennyire. Mindent eltakarítottak pedig előle. Végre észrevették, hogy a kertben lévő gyümölcsfákon úgynevezett csilinFÉLEdit- HOFER Tamás 1997. 112. Bátyán a jó fogatot tartó emberek között is gyakori volt ez a magatartás. Ivota István bátyai lakos tulajdona.
