Bárth János szerk.: Cumania 21. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2005)

Székelyné Kőrösi Ilona: Egy tanyai gazdaság a XX. század első felében

Egy tanyai gazdaság a XX. század első felében 287 A csomóban volt ottan egy legalsó kéve, akinek fölhajtották a kalászát, magára a kévének a hátára, az volt a tolvaj kéve, és akkor még ide volt fektetve négy minden oldalra, tehát az nyolc, tizenhat, a tolvajkévével 17, a legfölsö a papkéve. 18 kéve volt egy kereszt. A keresztek közel voltak egymáshoz. Sőt volt olyan jó gabonánk is, hogy nem is fért egy sorba, hanem még körbe mellé is raktunk, de hát az már két sort nem adott, de másfél sort, úgyhogy hajó volt a gabona, már hozzátöszöm, hogy nagyon jó, akkor egy sorba nem is fért. Ha pedig gyenge gabonát arattunk, akkor pedig 5-6 csomó volt egymás mellé rakva, azt körülbelül egy szekér be is vitte, és akkor volt egy üres hagyva, mondjuk rá még nagyobb terület mint egy sor csomó, tehát ez ilyen foghíjas volt már, a gyenge gabona. Az egyik embör így mondta, a másik úgy, hogy kereszt vagy csomó, de megértöttük egymást. Nem mindig rávágták, volt mikor rendre vágták. Akkor nem a kukával, hanem a favillával gyűjtötte olyan kévékbe, mönt rajta körösztül, még rá is lépött az utolsóra. Ha gyönge gabona volt, mert olyan is volt, olyan nagyon gyönge, azt rendre vágták. Például tavaszi árpát, azt nem lehetött rávágni. Azt a vastag szalmát, ami olyan magos, embörmagosságú - azt lehetött rávágni, és az volt a jobb munka, könnyebb munka. A rendre vágás nem, és akkor még az is megtörtént, - ugye az az alacsonyabb szalma - az is megtörtént, hogy eső után összedőlt jobbra-balra, úgyhogy forogni köllött a kaszával, hogy a fekvő gabona alá vágja a kaszát. ... Mint a szénakaszálás, pontosan olyan volt. Azt favillával gyűjtötték. És az utolsónál ahogy rendbe hagyott egy félkévét - mert mindig félkévét csinált, mert a mellette valót már kukával tötte rá - tehát ez nem egész kéve volt egyik se. Mindön aratónak volt egy kettőzője, egy pár arató. Korán hajnalban, még mikor harmatos volt a gabona, úgy mondtuk, csalyhos, harmatos, akkor kimöntek mind az aratók, mind a kettőzök, kötelet csinálni. Tehát kész kötél volt a kévekötésnél. A kötelet úgy csinálták, hogy rozsszalma, jobban mondva gabonábul annak a kalászos felit kötötte csomóra és akkor azzal átkötötte a kévét. Ha pedig szálas gabonát aratott, vastag szalma, vagy nagy szalma, ott nem volt kész kötél. Akkor csinálta a kötelet, mikor kötözték. A kettőző csinálta a kötelet, az arató meg kötözte. Az alacsonyabb szalmájúnál, lehetött az tavaszi árpa elsősorban vagy zab. De még a zabnál is volt rá eset, hogy olyan magasra megnőtt hogy annál is lehetött közbe is a kötelet csinálni, nem muszáj volt előre kész kötelet csinálni. És a tisztabúzánál nem volt szabad rozskötelet kötni. A rozsot, zabot, lehetött ugye rozskötélbe kötni, annak nem ártott az a csöpp kis gabona benne, de a tisztabúzába nem szabad volt annak a csöpp rozsnak se belemenni. Tehát azt sajátmagába kötöztük be. Az aratásnál maga a kasza egyforma, csak lehet a kaszát kisebbre vonni, nagyobbra vonni. Például a nagy szalmánál nagyobbra vötte a kaszát, mert azt lehetött a kaszát a nyélön bővebbre hagyni, kisebbre hagyni. Van azon egy örv, a kaszát a nyél végire helyezzük, az örvnek az egyik végibe vannak ilyen bőrféleségök beledugdosva, és akkor éket ütünk bele, hogy olyan szoros lögyön a nyélön a ka-