Bárth János szerk.: Cumania 21. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2005)

Székelyné Kőrösi Ilona: Egy tanyai gazdaság a XX. század első felében

Egy tanyai gazdaság a XX. század első felében 275 A tanya fehérre volt meszelve, kétszer évente, akik benn laktak, azok meszelték. Horváth Pálék. Annak volt felesége, volt néki egy fia meg egy lánya, már jó nagyok. Szabó János. Az egy nagyon idős ember volt, annak is volt egy fia, Lőrinc, aki ottan a gazdálkodásban segített, dolgozott, bért kapott vagy százalékot. Ez a fizetés, esetleg napszám 1 forint, egyhúsz, másfél forint, - mert hát látásiul vakulásig ment az, másfél napot is lehet számítani. De nem volt elfáradva; mert ráfogták arra aztán, hogy az micsoda nehéz munka, nagyon kibírhatatlan, sose hallottam én akkor, 85 éves vagyok már. ... Sőt figyelőm azt, hogy most mindön embör kifárad, elfárad, hogy azt se tudja, hogy igyeközzön lefeküdni vagy pihenni, hogy milyen jólesik. Akkor mikor ez a világ volt, senki soha el nem fáradt, - azt nem lehetött hallani -, pedig fölkelt korán. A téli időben, mivelhogy gazdálkodók voltunk és nem iparosok, vagy nem ilyen más foglalkozású, vagy tisztviselő, mink aztán téli időben teleltünk, azért mondom hogy teleltünk, mert 6 órakor keltünk, 6 órakor feküdtünk. És disznóvágással foglalkoztunk nagyon sokat téli időben. A köncsögi birtokon nádat vágtunk télen és szánkókat húzattunk, egy vagy két lóval, a lovak patkósak voltak és sarokvasak a sarkán, élösek, hogy el ne essön, és a szánkó meg volt rakva náddal, húzták a partokra. Úgy neveztük, hogy halhéba raktuk, fekve van ez a halhé, és akkor ez mindig ki volt szabva, hogy a halhéba hány kéve van. Ezek már ott a halhéba megmeredtek, a nádak, kúpokba raktuk. Az is úgy volt, hogy a kéveszám mindig megvolt, hogy mennyi legyen benne. Mint a gabonát is, úgy keresztbe raktuk, és a keresztbe lévő gabona kéve szerint van egy tolvajkéve itten legalul, akkor négyször négy kéve, az akkor már 17, és a 18. a papkéve a tetejin. A tolvajkéve azért köllött kedvesöm, hogy fölhajtottuk a kalászt a hátára a kévének, no most a többi kalász azon feküdt, tehát a földre nem ért. Ázhatott az, de nem csírásodott ki. Volt amikor hetes eső volt, akkor tanáltunk csírásat. De azért, rásütött a nap, megfújta a szél, az a csíra is hamar megsemmisült. De azért voltak ilyenek, adódtak... A tanyán voltak sertésólak, a sertésólakban gudrica. Minden anyasertés különkülön volt gudricában. Nem sokat, de hát azért 5-6-ot tartottunk, mindet 5-6 fiával. Nem neveltük százával. Eladtuk vagy megtartottuk, mikor hogy volt rá szükség. A kismalacok fölnevelődtek, 1 éves korukra lett belőlük süldő. De volt amikor már 1 éves koruk után meg is ellőttek. Az olyan szapora fajta volt, mangalica. Volt kifutójuk is. Télen meg jó szalmásán az a heverő hely, azt lehetött ólnak mondani, de inkább istállónak, ahol aztán jó komótan fekve hevertek vagy aludtak, hogy nem fáztak. Mert ha észrevöttük azt, hogy egymás hátán feküdtek rakásra, az már azt jelentötte, hogy fáznak. Tehát ugye akkor mink már mindjárt segítöttünk, mert nem lehetött, nem is fűtöttünk istállókban, sertésólakban, tyúkólakban seholse, de vigyáznunk köllött azért, hogy ne fázzanak meg. És elég is volt a maguk szuszogása, meg jó ajtók voltak, meleg szalma... A tyúkoknak megint külön ólja volt. Tyúkot nem egészen százat tartottunk, 56 kakassal, és akkor ezek tojtak, csirkét is neveltünk, a csirkét azután fogyasztót-