Bárth János szerk.: Cumania 21. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2005)

Bárth Dániel: Statuta Generalia (1738) – Vallásosság és mindennapi élet Patachich Gábor kalocsai érsek általános rendelkezéseinek tükrében

154 Barth Dániel FÜGGELÉK A szövegközlés elvei Mivel a latin nyelvű kora újkori szövegek közlésének mindmáig nincs általánosan elfogadott hazai szabályzata,

68 a szöveg átírásánál az olvasást és földolgozást megkönnyítő, praktikus szempontok szerint jártunk el. Az eredeti szöveg nagyjából az úgynevezett humanista latin helyesírás szerint íródott, úgyhogy ilyen jellegű átírásra nem volt szükség. A kiejtés szerinti ,j" betűket a szavak elején és a szavakon belül is megtartottuk. Ugyanígy jártunk el esetenként az „ae", „oe" kettős magánhangzók kapcsán az előbbi javára (pl. diaecesis). Az eredeti központozást értelemszerűen javítottuk. A többféle szövegváltozatban eltérően és esetlegesen használt, mondatközi nagy kezdőbetűket következetesen elhagytuk a személy- és helynevek kivételével. Nagybetűs formában hagytuk meg az isten különféle megnevezéseit (Deus, Dominus stb.), Szűz Mária, Jézus Krisztus, a Szentháromság, valamint a szentek nevének jelzős szerkezeteit. A szövegben viszonylag kis számban szereplő rövidítéseket végződéseknél és más egyértelmű esetekben (pl. dominus, sanctus) jelzés nélkül feloldottuk. Az értelmezést megkönnyítő szövegbetoldásainkat [ ] között helyeztük el. A szabályzat egyes fejezeteinek (1-Х.) római számozását az egyszerűbb hivatkozási lehetőség kedvéért iktattuk be a szövegbe. A szövegközlés elsődleges forrásának azt a 14 oldalas, egykorú másolatként létrejött iratot tekintjük, amely az általános érseki rendelkezéseket őrző, vegyes iratcsomóban őrződött meg a Kalocsai Érseki Levéltárban.

69 Az irat szövegét kihagyások nélkül, teljes terjedelmében közreadjuk. A később keletkezett, apatini és dusnoki másolatok (SG

2

) tartalmi szempontból jelentkező, lényegesebb eltéréseit a jegyzetapparátusban közöljük. A hazai történeti forráskiadás sokszínűségének egyik fő tanulsága talán éppen a dokumentumok „egyénisége" figyelembevételének szükségességében rejlik. A legkülönbözőbb iratfajtákra vonatkozóan szinte lehetetlen egy optimális, egységes közlési elvrendszer kidolgozása. Nálunk még manapság is egyrészt a Magyar Történelmi Társulat 1920-ban kiadott forráskiadási szabályzatára (melléklet a Századok 1920. évi folyamához), másrészt a Magyar Országgyűlési Emlékek (MOE) sorozat kora újkori (1607-1790) kötetei számára, Benda Kálmán által kidolgozott forrásközlési szabályzatra {Századok, 108. évf., 1974, 436-475.) lehet hagyatkozni ezen a téren. Bár a témában újabban történészek és levéltárosok közreműködésével konferenciát is rendeztek, ennek nyomtatásban is napvilágot látott előadásai (Fons, VII. évf., 2000/1.) inkább a módszerek alternatíváira, mint rangsorára mutattak rá (a kora újkori latin szövegkiadásra vö. Oborni Teréz és Soós István előadását, valamint Fazekas István korreferátumát). KÉL I. 1. a. Visitatio Canonica. Statuta Generalia 1738. 68-82. p.