Bárth János szerk.: Cumania 20. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2004)

Wicker Erika: Észak-Bácska a hódoltság korában

ESZAK-BACSKA A HÓDOLTSÁG KORÁBAN 37 A HALMASI „TÖRÖKVÁR" Sem írott források, sem meggyőző erejű régészeti megfigyelések és leletek nem igazolják ma még, hogy az ún. bácsalmási törökdomb helyén szintén török erődítmény lett volna. A halmási rácok temetőjétől Bácsalmás irányába mintegy 2 km-re levő impozáns, a környezetéből jól kiemelkedő, magas, szabályos kerek alapú, csúcsos dombról kerültek elő ugyan török cseréppipák, korabeli edénytöredékek és egy szép gomb,

177 egyelőre azonban nem igazolható, hogy valóban török erődítmény maradványa lenne. ÉSZAK-BÁCSKAI RÁC FALVAK A 17. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN „katolikus rác jobbágyok" A 15 éves háború pusztításai tehát megpecsételték Észak-Bácska lakóinak és településeinek sorsát. Úgy tűnik, hogy a rác népesség túlnyomó része védettebb helyekre, a hódoltság É-i részére vagy a Királyi Magyarország területére menekült, s a vidék az 1620-as évekre lényegében elnéptelenedett. Regenerálódási folyamata azonban nem volt olyan eredményes, mint közel száz évvel azelőtt, s sok falu végleg pusztává lett.

178 A következő néhány évtizedben kisebb népmozgások történtek ugyan a területen, az 1680-as években azonban „település és népességpusztulás újabb hulláma" érte el e vidéket.

179 A török alóli felszabadulással a lakosság szenvedései csak nőttek. „A katonaság ugyanis ütötte, verte, rabolta, üldözte a népet úgy, hogy [...] a Duna-Tisza közén Kecskeméttől Szabadkáig és Szegedig elnéptelenedett az egész vidék. " Az ezidőre vonatkozó írásos források különleges csoportját alkotják azok a perek, melyek a 17. század végéig török uralom alatt levő területek határvitáit kívánták rendezni. A megszólaló tanúk vallomása helytörténeti, agrárnéprajzi és migrációs szempontból is fontos adatokkal bír,

181 s név szerint is jelzi a 16. században balkániakkal újjátelepült észak-bácskai falvak jó száz évvel későbbi - ki tudja hol született - néhány lakóját.

182 E határperek szerint Észak-Bácska egyes vidékei a 177 HORVÁTH Zoltán - SÖVÉNY Mihály - SZÉNÁSINÉ Harton Edit 1999 46. 178 KOCSIS Gyula 2001 48. 179 KOCSIS Gyula 2001 48. 180 KISS Z. Géza 1989 200. 181 BÁRTH János 1997. 182 Egy 1726. évi határperből tudjuk, hogy a török uralom alatt hosszabb-rövidebb ideig Baján élt Milasin Mudar (sz.: 1664), Sztoisa Baracsanin (sz.: 1654), Petko Vidovity (sz.: 1646), Pandúr Lukács (sz.: 1648) és Joannes Palikuttya (sz.: 1646) is. Ezidötájt lakott Baracskán Szerdán Baracsanin (sz.: 1666), Száva Béli (sz.: 1646), Gyuraty Paranosza (sz.: 1676) és Veszelin Tatity (sz.: 1641), aki később Monostorra költözik, ahol talán ugyanekkor lakott Uglessa Csanagcsics (sz.: 1664) és Nedelko Kovács (sz.: 1676). Pejo Braity (sz.: 1656) Madarasról Dautovára települt, ahol Vuhajlo Gabrilovity (sz.: 1636) és Nesko Lancsucsanin (sz.: 1664) is éltek. Felsőszentiváni lakos volt Novak Maturusky (sz.: 1638), borotai Medak Borotyanin (sz.: 1666), bikityi Szobota Bikityanin (sz.: 1656), legyeni Stepan Todoravity (sz.: 1666) és Ninko Hadnagy (sz.: 1676), garai Marian Dovity (sz.: 1649) és Stajti Raicz (sz.: 1646), Mélykúton pedig Cvio Ispanovity (sz.: 1676), Vrano Merkovics (sz.: 1653) és Jakobi Sulyevics (sz.: 1676) is éltek egy ideig. BÁRTH János 1989c 95-98.; Zárójelben a születési évszámokat adom meg.