Bárth János szerk.: Cumania 20. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2004)

Wicker Erika: Észak-Bácska a hódoltság korában

42 WICKER ERIKA SZÉCHENYI U. 2/A (MESZÖLY-HAZ): „a föld színétől kb. 70 cm-re" emberi vázcsontokat találtak. „A csontok körül hatá­rozottan felismerhetők voltak a koporsó maradványai. [...] A halott északkeleti irányban feküdt, feje délnyugatnak. " 204 BARTSCH U. 8/A: „A Bartsch и. környékén egy temető terült el [...] Homokkitermeléskor sok emberi csont került elő a múlt század második felében. [...] feltételezhető, hogy a tavaly megásott Ferencrendi templom körüli XVIII. századi sírmező betelte után ide [...] temetkeztek tovább. Lehetséges az is, hogy a két temető egyidőben volt használatban, és a templom köré a rangosabb halottakat temették, míg ide a szegényebbje került. " Két évvel később talajegyengetési munkák során „...emberi csontokat találtak. [...] A temető tehát nagy kiterjedésű, korát nem lehet megállapítani. Leletmentés nem szűk­séges." 206 FERENCES RENDHÁZ UDVARA (BARTÓK BÉLA U.): A templom DK-i falához közel árokásáskor emberi csontokat találtak. Az árok földjéből koporsószegek, állatcsontok és késő középkori kerámiatöredékek kerültek elő. 207 FERENCIEK TERE: Cserép-és fémtöredékek, csontok kerültek ki egy hódoltság kori gödör felső részéből. „... a folyami homokba beásott gödör oldalfalait a homok beomlásának megakadályozására deszkákkal bélelték ki, a sarkokat pedig levert karókkal támasztották ki. Midőn a gödörnek, előttünk ismeretlen, rendeltetése megszűnt (esetleg raktárverem lehetett), szeméttel töltötték be. [...] a térnek régebbi felszíne a mainál jóval magasabban feküdt, a régi felszínt a tér kövezésének készítésekor erősen lehordták. [...] a törökkori felszín magassága már nem állapítható meg ezen a helyen. [...] feltűnően kiválik a szám­arányában is jelentőségteljes távolkeleti importanyag. Valószínű, hogy nem a bajai törökkori erőd tagjainak használatában állt, hanem az Eszékről felfelé vezető útvonalon Budára vagy más jelentékenyebb központba szállított készletek útközben megsérült darabjaival van dolgunk. " A leletben - egyebek mellett - török kancsófedél, kályha­szemek, fazéktöredékek, török korsó- és pipatöredékek, habán edénydarabok, kínai talpas csésze, perzsiai talpas csészék, téglatöredékek voltak. 208 KIS SZERB TEMPLOM: Bronz hajtű került a múzeumba. 209 Megjegyzés: A lelőhelyek feltehetően ugyanannak a hosszú időn keresztül használt temetőnek részei. Használata alsó és felső határa bizonytalan. Kérdés, hogy a temetkezések egy része hódoltság kori rácokhoz köthető-e. BAJA - FERENCIEK KERTJE, ld. BAJA - VÁRÁSATÁS BAJA - FERENCIEK TERE, ld. BAJA - FERENCIEK 204 Lükö Gábor leletmentése, 1961. TIM RA 31-2001. 205 Kőhegyi Mihály leletmentése 1960. TIM RA 22-2001; RégFüz. Ser.I. No. 14. 1960. 80. 206 Kőhegyi Mihály helyszínelése 1963. TIM RA 23-2001; RégFüz. Ser.I. No. 15. 1962. 82. 207 Sultis László jelentése, 2003. TIM RA. Leltározatlan. 208 Holl Imre leletmentése, 1951. TIM RA 28-2001; H.TÓTH Elvira 1990. 188. 209 TIM GyN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom