Bárth János szerk.: Cumania 20. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2004)
Kürti László: Egyháztörténet és politika: Ladánybene betelepülése
232 KÜRTI LASZLO új temetőrész nem jött létre, s ezért a régi felszentelését kérték a püspöktől, amit 100 forintos adománnyal meg is toldották. 18 A hitélet eleinte igen kezdetleges volt. Fekete András, az első káplán feljegyzéséből tudjuk, hogy ez mit jelentett: „A lelki pásztoráció abban állott, hogy a megboldogult Berente István tanító úr vasárnap d.u.-ként az iskolába összegyűlt jámbor híveknek felolvasott a Szentírásból, együtt énekelgettek, majd a (Jászladányból származó) szekrényes, ruhába felöltöztetett Mária szobor előtt elvégezték a litániát. Húsvét táján az akkori plébános úr kinézett a káplánjával Bene Pusztára, gyóntattak, akkor asztalon miséztek, egy kicsit elszórakoztak és vígan haza kocogtak Lajosmizsére. Úgy látszik, abban az időben ennyi is elég volt afíliának a lelkiekből. " Nyilvánvaló, hogy úgy a jász eredetű telepesek, mint a környék bevándoroltjai mélyen vallásosak, voltak, annak ellenére - ahogy egy helyi mondás járta - „nem imádkoztak le a Krisztust a keresztfáról." A vallásosságukat jelezte az útszéli keresztek állítása, több keresztről tudunk bár a ladánybenei keresztek sokszor csak egyházilag jóváhagyva, de nem alapítványi állításúak voltak. Ilyen volt az a fakereszt is, amelyet a hatóság 1885-ben jóváhagyott. 20 Sok tanyahelyen a szoba sarkában lévő kultikus hely szolgált az imádság helyéül a családtagoknak. Itt sokszor csak egy feszület, szentkép, biblia és olvasó volt elhelyezve. A század elején a lakosok már két út menti keresztet is állítottak: egyet a Berente család, a másikat (a Madarasi úton) Béki István. Érdekesen ötvöződött ez a mély istenhit a népi vallásossággal: a garabonciás hittel, az ördögképekkel, a boszorkányokkal, és a búcsújárás szokásával. Bár lehet, hogy az első pap leírásából a templomba járás nem volt valami nagy divat, de az istenhit jelenléte, az egész világmindenséget átfogó antropologizált változata természetes, szinte ösztönszerűen tükröződött a vallásosságban. Ez volt az a mély istenhit, amely ösztökélte a pusztai lakosokat egyházuk és iskolájuk megteremtésében. A ladánybenei lakosok igen korán gondoskodtak gyermekeik tanításáról és képzéséről. Ennek első lépéseként Berente István tanítónak fogadták fel, aki egyben kántori teendőket látott el. Kérelmüket már 1879. februárjában juttatták el a váci püspöknek, hivatkozva, hogy „400-an" vannak. 21 Erre való utalást találunk az alábbi levélben, amelyet Vácott írtak a püspökség részéről: 18 Schola Lajosmizse, 1888. december 27., Váci Püspöki és Káptalani Levéltár, Vác. 19 Fekete András bejegyzése a ladánybenei História Domusban, A Ladánybenei róm kat. lelkészség története 1937. szeptember 5.-től, 6-7., Ladánybenei Plébánia Irattára. 20 Lásd A lajosmizsei templomnál, az 1905. január 23-án Antal István h. plébánosnak történt átadáskor meglevő Kegyes Alapítványok, Acta Parochiarum Lajosmizse, Váci Püspöki és Káptalani Levéltár, Vác! 21 Zana József levele a váci püspöknek, Schola Lajosmizse, 1879. február 16., Váci Püspöki és Káptalani Levéltár, Vác.
