Bárth János szerk.: Cumania 19. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2003)

Bereznai Zsuzsanna: Nép elbeszélőkultúra Érsekcsanádon (XX. század)

226 BEREZNAI ZSUZSANNA intenzíven művelődjék, szabadon hasznosítsa szabadidejét. A munka okozta fáradt­ság kipihenésére szánt idő legnagyobb részét jobb esetben a televízió nézése tölti ki. Nincs igazán idő beszélgetésre, nincs igazán alkalom olyan társas összejöve­telekre, ahol lenne mód régi történetek elbeszélésére, mesélésre. Inkább a rövid, könnyen megjegyezhető, tréfás elbeszélések népszerűsége jellemző napjaink folk­lórjára. A falvak vicckészlete lényegében azonos a városéval. A falvak társadalmi rendező erővonalai kifelé és nem befelé irányulnak - ez a változás a népi kultúra minden területén érezteti hatását. Az érsekcsanádi Szabó László (1922-ben született) hat elemi osztályt végzett, nazarénus vallású földműves ember úgy emlékszik vissza, hogy gyermekkorában még sokat meséltek a családban. Az édesapja a világháborút emlegette elbeszélé­seiben. Babonás történeteket is gyakran meséltek a faluban. Az Erős Jánosról szóló népmese volt az egyik legkedveltebb a családban, de sok elbeszélést hallott Toldi Miklós és Kinizsi Pál dicső tetteiről is. Szokás volt a családban az is, hogy az iskolai olvasókönyvben található népmeséket mesélgették egymásnak, könyv nél­kül. Szabó László is tovább adta ezeket a meséket gyermekeinek. Felnőtt korában sok tréfát, csúfoló történetet hallott a környékbeli falvakról. Családjában a bibliai történeteket is szokás elbeszélni, nem csak elolvasni. Fiatal korában számos törté­netet hallott az első keresztények üldözéséről is. A családon belül általában este volt idő a beszélgetésre, történetek felolvasására és mesélésre. Bálint János népi író leánya, Tóth Kálmánné Bálint Erzsébet (1929-ben szü­letett) is visszaemlékszik arra, hogy családjukban szokás volt a gyerekeknek való mesélés. A nagymama mesélt az unokáknak: a János vitézt, a Hamupipőkét, a Piroska és a farkast. Az Erős Jánosról szóló mesét is igen kedvelték. Meséskönyv nem volt náluk a családban. Bálint Dezső (1923-ban született) református vallású földműves gyermek­korában ugyancsak élőszóval meséltek a családban, téli estéken. Később a második világháborús fogságban hallott még sok népmesét, érdekes, szórakoztató történeteket. Felső János (1921-ben született) református földműves így emlékszik vissza: A családban sokat meséltek gyerekkorunkba. A nagyszülők meséltek az unokáknak fejből... De nem sokat, mert sok volt a munka, nem volt idő rá. De mesekönyvünk nekünk nem volt soha... Laki Sándorné Fajszi Mária (1924-ben született) hat elemi osztályt végzett református vallású háziasszony gyermekkorában, az 1920-30-as években, különö­sen téli estéken meséltek sokat, szomszédolás keretében. Hol az egyik, hol a másik háznál gyűltek össze a szomszédok télen. Nyáron pedig vasárnaponként kiültek az utcára, a ház elé, s ott meséltek. Náluk már mesekönyv is volt a családban. Csősz Lajosné Tóth Zsófia (1923-ban született) református vallású házi­asszony családjában főleg a régi időkről volt szokás családi történeteket, tréfás

Next

/
Oldalképek
Tartalom