Bárth János szerk.: Cumania 19. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2003)

Bárth Dániel: Szokás és hatalom. Egyházi törekvés a szőlőőrzés bácskai rendszabályozására a XVIII. század közepén

SZOKÁS ÉS HATALOM 87 lakozik, mint egy sereg hegyi nimfa, minden bú nélkül. Ott tűzi, szávonyászsza, hímezi kendőjét, ingvállát (titokban fátyolt is; ki tudja, mikor kell?) fűzi, meg újra fűzi tizenkét soros gyöngyét. Ott süti a pogácsát. Ott hujjákol korán reggeltől késő estig a sok istennélkülvaló seregély ellen. És ha seregély nincs is, azért mégis csak hujjákol, nehogy a legények azt gondolják, hogy őrzetlen a szőllő. Mert olyan a legény, hogy még a szérűről sem röstel kicsatangolni. Micsoda? még a lovak mellől is elmegy. Őrzetlen hagyja a jószágot egy-két fürt egresért."

6 Baksay Sándor romantikus, pajkos-összekacsintó leírása nem egyedülálló az általunk vizsgált szokás kapcsán. Mind a tolnai sárközi, mind a máshonnan származó, szórványos híradásokra jellemző ez a hangnem, amely különösen a tudományos folyóiratokban megjelent írások esetében tűnik kissé furcsának. Ez a derűs hangvétel uralkodik Csalog(ovits) József 1936-ban, az Ethnographia hasábjain megjelent rövid cikkében is, amely a „sárközi hálótanya" egyik legfontosabb bemutatásának számít. A szerző a sárközi párválasztási alkalmak egyik kiemelkedő eseményeként interpretálta a szőlőőrzés szokását. „Ilyenkor nagy készülődés volt a sárközi lányos házaknál. Az első igazán szép napon, rendesen szombaton délelőtt kezdetét vette a sütés-főzés. Egy hétre valót kellett készíteni, ami nem kevés fáradsággal járt. Amikor elkészültek, a ház eladó lányai virággal díszített kosarakba rakták az ételeket, majd csoportokba, bandákba verődve, vidám nótaszóval elindultak az átlag négy-öt kilométerre fekvő szőlőhegyek felé. A kosarakat a fejükön vitték. Egyesek közülök ágyneművel, lepedőkkel és vánkosokkal megrakodva tették meg az utat." A szőlők közt kereplő, daloló lányokhoz idővel a legények is odaverődtek. „Kezdetét vette a tréfálkozás és a közös danolás. A leányok kezében karika alakú, tojásos tésztából sütött perec volt, a legényeknél bot. A perecekért azonnal meg is indult a tréfás vetélkedés. Ezt nem volt könnyű dolog megszerezni a lányoktól. Ha azonban valamelyik lány a kiválasztott legény botjára tűzte a perecet, amit rendesen azt a látszatot keltve szoktak volt megtenni, mintha azt erőszakkal, vagy furfanggal ellopta volna, ez meghívásnak számított estére a hálótanyára." Este aztán a fiatalok együtt mulatoztak a pinceépületekben. A leírás szerint együtt tértek nyugovóra. Az efféle kapcsolatok közösségi jóváhagyását jelzi, hogy a fiatalokon kívül idősebb asszonyok is jelen voltak az estéken, akik a szexualitás kizárását eleve hamvába holt ötletnek tartották. A leírás szerint sokkal inkább az éjjeli kalandokból gyakorta áldott állapotban kikerülő lányok kiházasításán fáradoztak. Szendrey Ákos a népi társasmunkákról szóló tanulmányában a „tisztán lányos társasmunkák" egyetlen példájaként említi „a dunántúl alsó felében szokásos szőllőőrzés"-t. Vezéradatát a decsi lányok ünnepélyes, négyes sorokban történő kivonulása jelenti, amelyre a vasárnapi istentisztelet után került sor. A Tolnai Sárközből származó adata mellett említést tesz a kórógyi lányok hasonló szokásáról és 6 BAKSAY Sándor 1917. 282-283. 7 CSALOGOVITS József 1936.