Bárth János szerk.: Cumania 19. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2003)

Bihar Mária–Lendvai Kepe Zoltán: A miskei Homo Ludens. Czár János életútja és játékrepertoárja

328 BIHAR MARIA essen. Vadásztunk is így kisebb állatokra. (...) A hintázás is igen jó játék volt. Lehajtottuk a faágat vagy elloptuk a petrence kötelét és azzal hintáztunk. Játék nélkül nem voltunk. Estefelé, mikor már nem volt olyan meleg és szívesebben futkároztunk, játszottuk az árokba cicácskákat. Az árokban volt a cica, mi meg voltunk az egerek, és át kellett futkosni az árkon, hogy el ne kapjon bennünket. Meg volt szabva, hogy melyik részen szabad csak átszaladni. Csak szaladni volt szabad, ugrani nem. Akit megfogtak, az volt aztán a cica. Földhányásban játszottuk az enyém a vár, tiéd a lekvár-t. Akkor meg aztán játszottunk ugye fogócskát, humócskát is. El kellett számolni 100-ig. Csalafinták voltunk, rövidítettük a számokat e, keő, háo, né..., hogy gyorsabban indulhassunk megkeresni azokat akik elbújtak. Akit megfogtunk, az lett a humó. " A gyermekek igyekeztek minél hamarabb minden felnőttekre jellemző viselin kedésmintát elsajátítani. „ Csináltunk persze szivart magunknak, kukoricabajuszt, napraforgó levelet, meg libaszart is szívtunk. Összeszedtük, megszárítottuk a vad növények leveleit, s kis papírkába csavartuk, kész volt a cigaretta, mert ugye a gyerek az mit nem csinált ? " Leggyakoribb gyermeki csínynek számított a környékbeli gyümölcsösök, kukoricatáblák és dinnyeföldek megdézsmálása a nehezen enyhíthető gyermeki étvágy csillapítására. „ Nálunk nagyon finom édes alma volt, a szomszédba meg olyan savanyú rétesalma, hogyha a kecske megette volna, egész hétig egy irányba szaladt volna. De az volt a jó, mert azt loptam. Meg a fára mászás is elengedhetetlen volt. Tudja Isten, miért? Paradicsomot is loptam, pedig nálunk az udvarba ott volt, de nekem az kellett, ami a másé volt. Ha megismerték a gyereket amikor lopott, megmondták a szülőknek, és akkor fenyítés járt. Öregapámék is mindig azt mondták, nem baj, ha lopsz, csak ne fogjanak meg, ne ismerjenek meg. Dinnyét úgy loptunk, hogy két gyerek, aki jól tudott futni, odament a földre és nézegette a dinnyéket. Amikor a dinnyecsősz észrevette őket bement a kukoricásba s onnan figyelte a ténykedésüket. A gyerekek meg úgy tettek, mintha nem vették volna észre, de azért látták, ahogy mozgott a kukoricasorban. Levettek két dinnyét és elkezdtek lassan szaladni az úton, az öreg meg utánuk. Persze mindig a két legjobb futót választottuk erre a feladatra akik jó fél dűlőre elcsalták a csőszt, de nem bírta elkapni őket. Mikor látták már, hogy jó messzire futottak, ledobták a csősz elé a két dinnyét a porba, aztán indíts! A többiek addigra már leszedték a jó érett dinnyéket, és kezdődhetett a lakoma a megbeszélt helyen. (...) Elmentünk szőlőt lopni is, levettük a nadrágunkat, bekötöttük a szárát, tettünk bele szőlőt, a nyakunkba vettük, aztán A gyermekcsoportok szerveződéséről, belső szabályairól: GAZDA Klára 1980. 116-131.