Bárth János szerk.: Cumania 19. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2003)
Bihar Mária–Lendvai Kepe Zoltán: A miskei Homo Ludens. Czár János életútja és játékrepertoárja
A MISKEI HOMO LUDENS 325 éles. Ha megsértetted a lábad vagy a kezed, a nádra semmi gyógyszer nem kellett csak pisilni rá. A legjobb gyógyszer rá. Hiába mentél orvoshoz, nem tudott vele semmit se csinálni. A nádat egész évben tudtuk használni, készült abból sárkány, köcsögduda, de ilyen volt a fűzfavessző is. Csináltunk belőle négusbombát. íjat is hajlítottunk fiatal kőrisfából, nádból csináltunk hozzá nyílvesszőt. Szúrtunk a nyílvesszőbe tyúktollat is, ami kicsit vezette a nyilat. 50-60 méterre el lehetett lőni vele! A nagyobb gyerekek még szöget is ütöttek a végébe. Azért volt nálunk is ész, igyekeztünk fejlődni a játékkészítésben. " Czár János a vele való beszélgetések során többször elmondta, hogy gyermekkorában ismeretlen fogalom volt az unalom. Minden helyzetben és minden munkaalkalomhoz kötődően találtak elfoglaltságot maguknak. Művészetének kiemelten érdekes csoportját képezik a különböző szokásokhoz kapcsolódó rítustárgyak, így a Kalocsa és Baja vidékén jellegzetes kis húsvéti bárányok is. Ezek úgy készültek, hogy az égetetlen agyagból kiformált testbe, melyet kiszikkasztottak s fehérre meszeltek, kis fa botocskákat, esetleg gyufaszálakat szúrtak láb gyanánt és ezt gyapjúval borították be. Mellső lába mellé gyakran sárga alapú keresztes zászlót fogattak, nyakába pedig lepel került színes papírcsíkokból. Ezek a kiegészítők arra utaltak, hogy a feltámadt Krisztust jelképezi. 19 A gyermekek számára a legnagyobb örömet mégis az eszköz nélküli vagy csak kevés eszközt igénylő csoportos játékok jelentették. Itt nyílt lehetőségük ugyanis leginkább erejük, ügyességük kipróbálásra, barátok szerzésére és a gyermekek kis társadalmán belül helyük megtalálására. „ Tavasszal volt még a likkerözés, a gombozás, a pénzezés, no meg a csigahajtás. A kötélugrálást meg a labdázást is rendkívüli módon szerettük. Gumilabdánk csak sokára lett, rongy labdával játszottunk, szépen be is lehetett festeni virágszirmokkal, bogyókkal, de még húggyal is festettünk. Ha máma ezzel kéne meszténláb futballoznom, akkor sírnák, de valamikor úgy futballoztunk. Rengeteg labdajátékot tudtunk játszani. Legszívesebben országosat játszottunk. Minden gyerek egy-egy országot képviselt, volt francia, német, angol. Középre tettük a labdát és szépen körbeálltuk. Itt benn volt a labda, mindenkinek le kellett hajolni, s akkor egy valaki elkiáltotta magát, például így: Legyen az a híres-nevezetes angol! Akkor az felkapta a labdát és el kellett találnia valakit, ha eltalálta, akkor kiesett a játékból. (...) A kanászos is nagyon népszerű labdás játék volt, meg a kiszorítós is. A kanászost botokkal játszottuk, azért hívták kanászosnak. Heten játszottuk itt is ástunk középre egy lyukat meg köré még hatot. A labda volt a disznó, egyik gyerek A tárgytípus néprajzi sajátosságairól, a karácsonyi ünnepkörben is betöltött szerepéről ír: KRISTON Vízi József 1998. 63-70. A sportszerű népi játékokról: LÁZÁR Katalin 1990. 569-577. A játék részletes leírása: PÉCSINÉ Ács Sarolta 2002. 18-19. LÁZÁR Katalin 1997. 76. A játék leírása nemzetes elnevezés alatt található a következő munkában: LÁZÁR Katalin 1997. 82.
