Bárth János szerk.: Cumania 19. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2003)

Bihar Mária–Lendvai Kepe Zoltán: A miskei Homo Ludens. Czár János életútja és játékrepertoárja

324 BIHAR MARIA sen tartotta a gyereket és úszkált a vízbe, ugyanúgy, mint mi. Azért ügyelni kellett rá, hogyha valahol megtört ez a káka, nehogy beszívja magát, s a gyerek elmerüljön. Persze nekünk is kellett hajóznunk, mint a felnőtteknek. Gyékényből, nádból csináltunk tutajt és fűzfából fontunk hozzá evezőt. Két-három gyereket is megbírt egy ilyen tutaj. Ezt mind a nagyobbaktól tanultuk, de ezért meg kellett dolgozni! Béka az rengeteg volt, azt meg lehetett fogni. Voltak nagy kecskebékák, hát volt Kalocsán egy ember, meg egy pap, akik szinte mindig vették a nagy kecskebékákat. (...) Csináltunk olyat is, hogy elmentünkfészkezni. A Patai erdő hozzánk csak olyan három kilométerre volt, elmentünk oda gyalog és összeszedtük a gémtojásokat meg a nagykócsag tojásokat. Aztán beleültünk a vízbe, így amelyik tojás záp volt, az feljött a víz tetejére. Azokat fogtuk és odahajigáltuk egymáshoz, csupa csatakosak lettünk. Röhögtünk rajta egyet, kiválogattuk a jó tojást és azt megsütöttük. Aztán még fürödtünk is egyet, úgy indultunk haza. " A vízjárta területekhez nemcsak játéklehetőségek kapcsolódtak, de ezek voltak a gyermeki munka legfontosabb színterei is, ugyanis a libák őrzése volt az egyik legfontosabb feladata az ifjúságnak, s ennek egyik eszköze a gólyaláb. „ Kihajtottam a libákat reggel. A gólyaláb az egy munkaeszköz volt, nem játék. Akkor sok ilyen vizes, vízállásos rész volt tavaszkor. Hideg volt még a víz, ugye a libák mindig odamentek, ahová nem kellett. Gólyalábbal bementél a vízbe, kihajtottad a libát, ledobtad a gólyalábat, hazahajtottad a libát, megkaptad a baboskenyeret vagy krumplis kenyeret, trapp az iskolába, és akkor délben ugyanezt meg kellett csinálni. " A víz nemcsak a fürdés miatt volt különösen kedvelt gyermeki játszóhely, hanem az ott növő vízparti növények és a gödrök mélyén található szobrászkodásra, kis figurák készítésére alkalmas agyag miatt is. „Rengeteg dolgot csináltunk nádból, sásból, gyékényből, például vízipuskát, amivel egymásra lövöldöztünk. Nekünk gyerekeknek az agyag is mindig rendelkezésünkre állt. Tavaszkor még volt a golyókészítés, a vesszővel való hajigálás. Kis gombócot a vesszőre rátettünk és sivítósra megcsináltuk. Akkor balukáztunk is. Csináltunk ilyen szögletes kis téglát az agyagból, csináltunk kis mélyedést a közepébe, meg egy lyukat a földre is, lecsaptuk, aztán mondtuk: Szóljon akkorát, mint a Mari néni valagal Bumm! Beleszorult a levegő, oszt az csattant, puffantja nagyot, el lehet gondolni, hogy néztünk ki. De akkor még nem azt figyelték, hogy a gyerek sáros-e vagy milyen! Nem adtak annyit a higiéniára, mint most. Ha már ezekben az agyaggödrökben a víz elapadt, kockákra kiszáradt, felrepedt, és azokból várakat, házakat csináltunk magunknak. " A vizes réteken fellelhető fűzfavesző és a nád szinte kifogyhatatlan játéklehetőséget kínált. „A nád veszélyes dolog volt, csak a nagyobb gyerekeknek volt szabad használni, mert elvágom azt a szalonnát a náddal, amit te késsel nem vágsz el, olyan