Bárth János szerk.: Cumania 19. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2003)

Bereznai Zsuzsanna: Nép elbeszélőkultúra Érsekcsanádon (XX. század)

240 BEREZNAI ZSUZSANNA Elmentek akkor és megkenték a kocsirudat farkaszsírral. És akkor elindultak a lovak... Mert voltak olyanok, akik rontottak, voltak olyanok, akik segítőitek... Tudták, hogy ki az, akkor ahhoz möntek. (Elmondta: Tesényi Józsefné Matkó Anna. Gyűjtötte: Bereznai Zsuzsanna, 1999) A nagymamám mesélte... Az istállóban volt egy ágy a bérösnek. Aludt a bérös a lovaknál. Hát, mondja, hogy hát mindön éjjel begyün ide egy kutya az istállóba. Egy nagy kutya. - No, majd mögállj - mondja a gazda -, majd estére énfekszök oda! Majd én kimék, mögnézem, hogy milyen kutya az! Hát, ki is mönt. Odafeküdt. A vasvillát odakészítette. Hát, bemönt a kutya. Hát, nem kutya, hanem nő volt! Elváltozott... A kutyából nő lőtt. Akkor fogta a vasvillát, oszt agyon akarta ütni... De annak is volt ereje, annyi, hogy hát nem bírta agyonütni. Bement kutya alakba, de nő volt benne. (Elmondta: Tesényi Józsefné Matkó Anna. Gyűjtötte: Bereznai Zsuzsanna, 1999) Édesapám mesélte, hogy akkor boszorkányok voltak, táncoltak az utcasarkon. Sokan... körbe ... éjfélbe... Éjfélbe mentek, oszt táncoltak. (Elmondta: Tesényi Józsefné Matkó Anna. Gyűjtötte: Bereznai Zsuzsanna, 1999) Voltak olyan embörök, akiknek a szömverésük ártott nagyon. A kislányom volt ilyen három éves, sajnos meghalt négy éves korába. Es nagyon sírt, annyira sírt éjjel, hogy már belekékült. No, akkor azt hittük, meghal... Akkor a másik nagyszülőkhö elment az én apám, mert náluk volt a kislány. Elmönt az apósékho, hogy gyűjjenek el mert meghal a kislány... Elmönt... Mire visszaértek, akkorra anyám fogott egyfödőt, és akkor elgyújtott három szál gyufát, rátötte a fedőre, mög egy kis vizet öntött a födő tetejire. S akkor evvel ... csurgatta a szájába azt a vizet, ami a födőn volt. S mire odaért az após meg az. anyós, akkor elállt a sírás. A tűzbű vett ki parazsat, vagy ha nem volt, akkor gyufát, és avval megitatta, legalább háromszor megitatta... Es akkor elállt a sírás. Ez biztos, hogy igaz volt... Mer ez az én időmbe volt... (Elmondta: Tesényi Józsefné Matkó Anna. Gyűjtötte: Bereznai Zsuzsanna, 1999) Édesapám legény volt, és ment haza, és állandóan gyütt egy nagy fehér gúnár, liba utána. Mindig a nyomába volt. Akkor köszögette el magátúl, de csak ment utána, míg haza nem ért a kisajtóig. Addig mindig kísérte a nagy liba.