Bárth János szerk.: Cumania 19. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2003)

Bereznai Zsuzsanna: Nép elbeszélőkultúra Érsekcsanádon (XX. század)

NÉPI ELBESZÉLŐKULTÚRA ÉRSEKCSANÁDON 227 eseteket elbeszélni. Mesekönyvük nekik sem volt. Ő már nem mesél az unokáknak, hiszen azok már a televíziót nézik. Késmárky Mátyásné Sámán Sára (1925-ben született) református vallású háziasszony jól emlékszik arra, hogy gyermekkorában a nagyszülőktől szép meséket hallott, akik emlékezetből meséltek, könyv nem volt a háznál. Tesényi Józsefné Matkó Ilona (1920-ban született) református vallású háziasszony gyermekkorában sokat meséltek, este összejártak a szomszédok: ...ott a valóságot beszélték és mindenféle babonás történeteket mondtak el. Ádám Imréné Burány Margit (1918-ban született) római katolikus vallású asszony, aki napszámba járt, majd a téeszben dolgozott, az 1920-30-as évekre úgy emlékszik vissza, hogy a szórakozás egyik leggyakoribb formája a mesehallgatás volt. Télen fontak, kukoricafosztással foglalkoztak, s közben meséltek, vagy daloltak. Kenyeres Julianna (1915-ben született), akinek anyja bábaasszony, apja halász volt, gyermekkorában ugyancsak sok mesét hallott a családban. Szülei, nagyszülei szívesen mondtak mesét. Különösen szerették a Mátyás királyról szóló történeteket, de a Bibliát is gyakran forgatták a családtagok, akik református vallásúak voltak. Búkor Ignácné Kincses Zsófia (1924-ben született) református vallású háziasszony családjában paraszti gazdálkodást folytatták. Az volt náluk a szokás, hogy ünnepnapokon a Bibliát olvasták fel, hétköznapokon pedig meséltek Mátyás királyról, táltosokról, garabonciásokról. N. Felső Jánosné Felső Julianna (1925-ben született) református vallású háziasszony gyermekkorában nem volt szokás a családon belüli mesemondás, sem az olvasás. Inkább moziba jártak el vasárnaponként vagy a bajai színházba. Érsekcsanád népe a XX. század utolsó éveiben a több évszázados népi elbeszélőkultúra emlékeinek már csak egy kis részét tudja felidézni. Az idős és középkorú emberek nagy része ismeri azokat a történeti elbeszéléseket, amelyek a török kor viszontagságairól, s a falu XIX. századi újratelepüléséről szólnak. Az általam ismert adatközlők tréfás népi elbeszéléseket, falucsúfoló szólásokat ismertek a legnagyobb számban. E történetek egy része még ma is elhangzik, ha több környékbeli falu népe találkozik: közös munkákon, vendégségben, utazás közben, vásárban, piacon. A falu lakossága többségben református, ennek megfelelően adatközlőim is elsősorban ehhez a valláshoz tartoznak. Ennek ellenére kevéssé megszokott jelenség az, hogy a reformátusok oly nagy mértékben hisznek a népi hiedelmekben, mint itt, Érsekcsanádon. Az emberek nemcsak felidézni tudják ezeket a régi babonás történeteket, hanem sokan még ma is hisznek bennük. Számos igaz történetnek minősített élményelbeszélés szól ilyen esetekről. A népi epika hagyományos műfajai (népmonda, népmese) ma már csak töredékesen felidézhető elbeszélések formájában élnek Érsekcsanádon is - az ország