Bárth János szerk.: Cumania 19. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2003)

Solymos Ede: A Közép-Dunai Halászszövetkezetek megalakulása

184 SÓLYMOS EDE Ferencné és Király Györgyné, az az ő fajtájuk. Vass József éveken át a Sió bérlője volt, és a szövetkezetnek is tagja, egy ember állandóan helyette dolgozott, s ma is: Schärfer Ádám. Vass József bátyja Vass Frigyes, aki a tolnai Gubó gyárban volt tisztviselő, mikor 1949. III. hóban kirúgták, hamar egy halászati jogot biztosított neki, „mert olyan szegény, hogy cselédlányt is tart". „És azért akarja a faddi magyar halászokat megsemmisíteni, hogy az ő fajtájuknak legyen csak hely." Szem. 24. Woynárovics Elek kísérletügyi főadjunktus jelentse a miniszternek 1947. november 18-21 és 25-28 közti lehalászáson részt vett a Tolnai Szövet­kezet területén. Tolnai Duna-ág 250 hold, a Dunától elválasztja a vasráccsal ellátott Madi Kovács zsilip. Átlag mélység 1 m, legnagyobb 2-3 m. Partjai nyitottak, nádszegély nincs. Nagyhálós halászatnak az egész Duna-ágban akadálya nincs, de csak télen lehet, nyáron hínáros, ami védi a halakat, jó ívóhely a pontynak, keszegféléknek, törpeharcsának. Kíméleti tér. 240 m-es zsáknélküli nagyhálóval 13 db I. o. ponty (6-8 éves) 12 kg, átlag 92 dkg 28 db II. o. ponty (4-6 éves) 13 kg, átlag 46 dkg 140 db III. o. ponty (2-3 éves) 39 kg átlag 28 dkg 3000 keszeg 110 kg átlag 2-6 dkg 161 törpe 6,5 kg átlag 4 dkg 7 db süllő 4,1 kg átlag 5,8 dk 3 db csuka átlag 0,4 kg Összesen: 3352 darab 184 kg Megállapítható, hogy a több éves helytelen kezelés miatt teljesen elrontott víz. Mivel a víz jól lehalászható, a nagyobb halakat hamar kifogják, csak az aprók maradnak bent, a nagyobbak utód nélkül kifogatnak. Nyáron nagyhálós tilalom ajánlott, varsázni lehet. Ősszel, télen csak a fél kilón felüli pontyot foghatnák ki. Bogyiszlói Holtduna. Kb. 140 hold, csak rendkívüli áradások esetén van kap­csolatban a Dunával. Partja nyitott, kevés nád, átlag 1 m mély, legmélyebb 2-3 m. Jól lehalászható, de a halásztanyáktól messze lévén keveset zaklatják. Túl van népesedve, ezért a nemes ponty növekedése nem kielégítő. 450 db III. o. vadponty 59,1 kg 11 db II. o. vadponty 5,3 kg 102 db nemesponty 34 kg 320 db keszeg 13 kg 480 db törpe 18 kg 20 db sügér 4 kg 1383 db 122,4 kg

Next

/
Oldalképek
Tartalom