Bárth János szerk.: Cumania 19. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2003)

Solymos Ede: A Közép-Dunai Halászszövetkezetek megalakulása

156 SÓLYMOS EDE Felosztották a területet is: I. rezéti csoport, II. csertai csoport, III. szeremlei, IV. bátai, V. dunaszekcsői, VI. dunai csoport, végül szakszervezetet alakítottak. A város háborús veszteségei pótlására szerette volna megszerezni a Sugovica halászati jogát. (Szem. 6.) A korra jellemző, hogy a DEFOSZ - Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szervezete - fel volt háborodva, hogy a Vajas halászati jogát nem ők kapták meg, sőt levelükre nem válaszoltak, mikor „az államhatalom már a dolgozók kezében van". Valakinek ezért felelnie kellett. Az októberi közgyűlésen már 134 tagja volt a szövetkezetnek: Baján 26, Bátán 36, Csanádon 10, Bátmonostoron 2, Dunaszekcsőn 25, Szeremlén 18, Dávodon 1, Vaskúton 2, Decsen 11, Nagybaracskán 1. Panaszkodtak, hogy a „felszabadító hadsereg egyes tagjai részéről tett robbantások" veszélyessé teszik a halászatot. A tagokról kimutatás készült. Az alábbi táblázat megértéséhez tudnunk kell, hogy az ipartársulat még elvétve szegődtetett inasokat, de a segéd már nem a hagyományos „legényt" jelentette, hanem az alkalmazott halászt, aki részére a mester segédjegyet váltott. A mester sem volt mindig „remekelt" mester, csak önálló halász. A bérlők több esetben kisebb-nagyobb mellékvizek albérlői voltak, akik némi saját szerszámkészlettel halászták azt. De ez elegendő volt ahhoz, hogy pár év múlva - ha valamiért nem tetszettek a többinek - mint „kizsákmányolót" kizárják. (Szem. 7.) A szövetkezeti halászok mellett sok ún. területi engedményes volt. 1950-ben panaszos levelet írtak, hogy sokallják az évi bért a „szegénysorsú dolgozók" (Szem. 8.) 1950. júl. 1-én a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) elvi hozzájárulását adta a SZÖVOSZ által kidolgozott tagrevízióhoz. Eltávolítandó: aki a három legjobban termelő halász átlag keresetének 50%-át nem éri el, aki megélhetését másutt biztosítja, s a halászat csak kiegészítés, és aki fizetési kötelezettségének nem tesz eleget. A szövetkezet mindent megtett azért, hogy a halászat jövedelmező legyen, ezért részletes előírást készített. (Szem. 9.) Míg Baján így zajlott az élet, Tolnán még több problémával kellett megküzdeni. Feltételezzük, hogy a Kardos László által említett szövetkezet az, mely június 14-én Közép-dunai Halászati Szövetkezet néven memorandumot juttatott el a minisztériumba, bejelentvén megalakulásukat 245(!) taggal, s azt, hogy „a kishalászok a régi elnyomó bérlőnek halászni nem hajlandók többé". Ezt az írást Kardos László vitte föl. Faragó Sándor 1945. szept. 10-i dátummal így írt a szaktárca halászati ügyosztály vezetőjének: „Ötödik hónapja áll fenn a szövetkezet, a demokratikus Magyarország első ilynemű alakulata, de senkitől sem anyagi, sem erkölcsi támo-