Bárth János szerk.: Cumania 18. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2002)

Etnográfia - Juhász Antal: Bócsa

285 Tetőhegyes dűlőnek az a része, ahol a falu helyét kijelölték, 1950 előtt buckás, csicsirkés futóhomok volt. A Szőke Tóth nagygazda-család földjéből sajátítottak és mértek ki nagyobb területet házhelyeknek. 1951-52-ben, a kecskeméti út közelé­ben épült fel a római katolikus templom és plébánia. A templomot Szent Margit tiszteletére szentelték. Ezzel egy időben építették az első falusi házakat és 1954-ben készült el a kecskeméti út mellett a központi általános iskola épülete. Az 1950-es években az új falu települése igen lassan formálódott és 1960-ban mind­össze 338 ember, a község népességének 11%-a élt a belterületen. 47 4. A PUSZTÁN MEGTELEPÜLÖK SZÁRMAZÁSA A bócsai római katolikus plébánián csak 1920 októberétől folyt keresztelés, esketés és temetkezés. Említettük, hogy korábban a Bocsa és Tázlár pusztán lakók egyházi szolgáltatásait a vadkerti plébánia látta el. Miután a kalocsai érseki hivatal megvásárolta és kápolnának, plébániának alakíttatta át a tázlári Beniczky-kúriát, 1906. október 1-től Tázláron önálló plébánia létesült. 48 1872 és 1906 között Kis- és Nagy-Bócsa közigazgatásilag Tázlárhoz tartozott, ezért az egyházi anyakönyvben Bocsa puszta lakóit is tázlárinak jelölték - bár a lelkész sok esetben Tázlár-Bócsát jegyezte be lakóhelyül. Amikor Tázlár puszta benépesedését az egyházi anyaköny­vek nyomán vizsgáltuk, ily módon az 1878-1906 között Bócsára irányuló migrá­cióra is fény derült. 49 Az 1906-1920 közötti évekből, a házasulok anyakönyvét választottuk adatforrásul, melyben a tázlári plébános már rendszeresen megjelölte a házasfelek lakóhelyét. A bócsai házasulok származása 1906-1920 között Mélykút, Soltvadkert 14-14 Kiskunfélegyháza 13 Szeged 12 Kistelek, Kiskunmajsa 10-10 Jászszentlászló 7 Kecskemét (Bugac és Monostor is) 6 Alpár, Tázlár 5-5 Kecel, Péterréve 4-4 Hódmezővásárhely, Kiskörös, Rém 3-3 Bátmonostor, Csanytelek, Csépa, Csongrád, Izsák, Kunszentmárton, Orgovány, 2-2 Pálmonostor, Szánk 25 településről 50 l-l KSH 1960. évi népszámlálás. 1. 3. d. Bács-Kiskun megye személyi és családi adatai. 1961. 237. Tázlár, Rk. plébánia. História domus. JUHÁSZ Antal 1997. 51-52. Egy-egy házasuló született a következő településeken: Akasztó, Bácsalmás, Czibakháza, Csávoly, Deszk,

Next

/
Oldalképek
Tartalom