Bárth János szerk.: Cumania 18. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2002)

Archeológia - Wicker Erika: Muzulmán elemek a hódoltság kori rácok temetkezési szokásaiban

98 Koporsó hiányában a halott sírhoz viteléhez különböző, bizonnyal a vidék hagyományainak megfelelő szerkezeteket használtak. Anatólia egyes vidékein „...két rúd közé feszített nemezen viszik a holttestet" ,

23 Az 1960-as évekből származik egy afgán diák kabuli temetésének leírása: „Négy legmagasabbjuk kötéllel összehurkolt deszka alkotmányt vitt a vállán, s azon osztálytársuk fehér halotti lepelbe csavart holttestét.[...] A menet közepén magasra emelték a hordágyat; időről időre kavarodás támadt körülötte, amikor egyik-másik fiú előlépett a tömegből, megfogta a deszka-alkotmány sarkát, a korábbi halottvivő pedig elengedte és oldalt kilépett, így a halott fiú osztálytársai felváltva vették ki részüket abból a feladatból, hogy holttestét kivigyék az előttünk magasodó hegy oldalba[...] a temető felé. "

24 Szarajevó környékén is napjainkig élnek a régi szokások: „...nálunk nincsen halott-kultusz ... Vásznakba tekerve, koporsó nélkül temetünk. A kövek lassan besüllyednek a földbe. Néhány év múlva már semmi sem jelzi a sírokat.[...] Lehet, hogy így a legjobb. Mindenki visszatér a földbe. "

25 A koporsó nélküli temetkezés még azokon a területeken is általánosnak nevezhető, ahol a holttestet koporsóban viszik ki a temetőbe. Egy XVIII. század eleji adat szerint „...a törökök [...] turbánt is tesznek a koporsóra, amilyet a halott viselt. Négy férfi - a barátai vagy a szomszédai - fölveszi a vállára és megindul a menet a temetőbe [...] Ezután kiemelik a koporsóból, lebocsátják a sírgödörbe. "

26 Anatólia egyes vidékein ugyanez a szokás napjainkig is él: „Legkevesebb tíz ember viszi a koporsót, a sírhoz közeledvén azonban csupán négyen tartják [...] kis falvakban csupán férfiak kísérik a holtat. A koporsóra csupán addig van szükség, amíg elviszik benne a holttestet a sírig. [...] Azonban ahol laza szerkezetű a talaj, vagy magasan áll a talajvíz, ott a koporsós temetkezés vált szokássá olyannyira, hogy kőből, vasból való koporsót is használnak. A vallás toleráns e tekintetben, a szokás változása ill. különbözősége tehát az ökológiai tényezőknek tudható be. "

21 BARTHA Júlia 1996. 33-35. KLASS, Rosanna 1969. 213. BIHAJLI-MERIN, Oto és Lise 1974. 154-155. DE SAUSSURE, Césare 1730-1739. 267. BARTHA Júlia 1996. 33-35.; „A tabut szó az arab kultúrában a koporsó, szarkofág, láda, doboz fogalmakat fedi. A törökországi török értelmező szótár szerint olyan láda, amelyben kiviszik a holttestet a temetőbe. Az anatóliai temetkezési szokások gyűjtésekor megfigyeltem, hogy a koporsó ládaformájú, de többnyire addig funkcionál, amíg a közeli rokonok vállukra véve kiviszik benne a holtat a búcsúztató szertartás helyéről a sírhoz, de az, hogy leteszik-e a földbe, vagy sem, a talaj szerkezetétől függ. Ahol laza a talaj, ott igen, ahol köves, kötött, ott nem, hiszen a kiásott sír maga is olyan, mint egy földbe mélyített kőláda. [...] Az iszlám vallás nem rendelkezik külön a koporsó használatáról." BARTHA Júlia 1998. 70-71.; Arról, hogy a koporsó sírba helyezése máig is idegen egyes muzulmán területeken, MÁNDOKY KONGUR István temetésével kapcsolatban a következőket jelzi: „Őt ugyan öltönyben temették el, koporsóban, de hogy mennyire idegen volt tőlük a koporsó, az is bizonyítja, hogy brillantózsaszin papírral volt bevonva, a fedelét pedig a sírgödör betonfedlapja fölé tették nyitva, az ég felé, ebbe dobálták a rögöt... " BARTHA Júlia szíves írásbeli közlése.