Bárth János szerk.: Cumania 18. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2002)

Etnográfia - Bihar Mária: Fóliás kertkultúra Kunszálláson

396 Bosnyák téri piacra, majd a nagybanira. Kezdetben csak egy-két idősebb ember kérte meg, hogy vigye fel egy-két zsák paprikáját, néhány láda paradicsomát. Mivel nem mindenki rendelkezett ebben az időben megfelelő szállítási lehetősé­gekkel, vagy a gazdaságos szállítási lehetőséget biztosító árumennyiséggel, nagy igény mutatkozott a szolgáltatására. Kunszálláson vasárnap esténként megszokott látvány, hogy kisteherautójuk hol ennél, hol annál a háznál áll meg és felpakolnak néhány láda zöldséget. Emberekkel és áruval megrakodott csomagtérrel indulnak Pestre a piacra. VII. A PIACOZÁS Folyhat bármilyen jól szabályozottan és gondosan a termelés, lehet akármilyen szép és mutatós a zöldség, a gazdálkodás sikeressége, a gazdaság anyagi gyarapo­dása mindenképpen a piaci tevékenységen múlik. A gazdálkodás értékesítési vonulatába egy kunszállási családon keresztül kapcsolódtam be, piaci kisegítőjük voltam 2000 nyarán, így megfigyeléseim elsősorban a nyári időszakra vonatkoznak. Az kunszállási fóliások fő értékesítési célpontja a budapesti Nagykőrösi úti nagybani zöldség-piac - megfigyeléseim is erre vonatkoznak - ahol a fő piaci na­pok illetve éjjelek a vasárnapról hétfőre és a szerdáról csütörtökre virradó. A többi napokon rendszerint csak azok járnak piacozni, akiknél olyan a munkaszervezés, hogy lehetséges a többszöri váltás és szükség esetén, mint például a végszedés. 1. Előkészületek Egy nyári napon, mikor a fóliások piacra készülődnek terményeikkel, hamarabb véget érnek a szedési munkálatok is. Délután négy-öt órakor már megkezdődik az áru kocsira rakodása. Az árut tisztogatni, válogatni, osztályozni kell, így kerül a lá­dákba. A termények minőségére minden magára és piaci hírnevére adó gazda igen kényes. „Száz forintért nem adom el a nevem." - mondják, ha árujuk minősége felől érdeklődünk. Akárki végzi is az áru előkészítését, a piacozók nemigen indul­nak el anélkül, hogy saját szemükkel meg ne győződjenek a minőségről. A paradi­csom például mindig ládában szállítandó és ott is csak egy-két sorban, nehogy megnyomódjon, sérüljön. Ugyanígy a saláta és a káposztafélék is. A paprika és az uborka nagyobb ládákban illetve necc hálóból készült zsákokban, nagyobb méretű nejlonzacskókban kerül piacra. A ládákban alulra kerül a kevésbé szép áru, felülre a tetszetősebb, mivel ritka az a vevő, aki a megvett árut átpakolná. Leginkább cse­reládát adnak. Vannak, akik a ládák tetejére vizes rongydarabokat, patracokat rak­nak, amelyek szállítás közben, a melegben is frissen tartják a zöldségeket. A termelők többsége rendelkezik személy- vagy tehergépkocsival. A személy­kocsikhoz utánfutókat csatlakoztatnak, míg a teherautóknál a rakteret pakolják

Next

/
Oldalképek
Tartalom