Bárth János szerk.: Cumania 18. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2002)
Etnográfia - Juhász Antal: Bócsa
283 Tíz év alatt a népesség közel nyolcszáz lélekkel gyarapodott, amihez a természetes szaporodás mellett mérsékelt ütemű betelepülés is hozzájárult. A község teljes népessége 1930-ban is ún. külterületi lakott helyeken, vagyis tanyákon és birtokosok majorjaiban élt. Belterületi lakost nem vettek számba a számláló biztosok, mivel ilyenek Bócsán nem is voltak. Ugyan létezett a fischerbócsai település-sűrűsödés, mely a hitélet, művelődés, társasélet szempontjából bizonyos falusi szerepkört is betöltött, de a járási, megyei közigazgatás erről mintha nem vett volna tudomást. 1930-ra Fischerbócsa, új nevén Szentimrebócsa a községnek nem csupán legsűrűbben lakott, hanem a legnépesebb határrészévé vált: 851 lélekszámú tanyai lakossága elérte, illetve meghaladta számos dunántúli és némely alföldi kis falu népességét. Ennek az a gazdasági-társadalmi háttere, hogy a Fischer-birtokból sok szegényparaszt és törpebirtokos telepes vásárolt 8-10-15 hold földet. Hegyes, ismertebb nevén Tetőhegyes és a Tölösi dűlő területét Nagybócsától választották külön, így voltaképp a XVIII. században legkorábban megült Nagybocsa puszta volt a XX. század első harmadában is a terület leginkább lakott és tanyásodott része. A szentimrebócsai kápolnától délre, a Szánk felé fekvő dűlőben az 1930-as években sűrűn lakott tanyasor bontakozott ki, melyet az idősebbek napjainkban is Falutelepnek említenek. A dűlő északi oldalán, a tázlári úttól indulva az alábbiaknak voltak tanyái. Zárójelben a tulajdonos, illetve családja származását jelöljük: Tuskán János (szanki), Lovas József (csépai), Bánfi Ferenc, Tóth Albert (csépai), Pápai Mátyás, Fekete József (félegyházi), Zsikla Mihály, Hegedűs Mihály, Vincze Mihály (csanyteleki), Atkári Mihály, Hirsch József (vadkerti), Pápai György, Fülöp Ignác, Gál István, Greilich József (vadkerti); a dűlő déli fekvésű földjeinek telepesei: Szabó Ferenc, Gémes Menyhért (alpári), Fodor Péter, Szabó József, Balanyi György, Illés János (csongrádi), Kövesdi Mátyás, Koch Mátyás. Az egyházi anyakönyvek 1934-től jelölik Bócsa-Falutelepet lakóhelyül. 1941-ben 4042 lakost vettek számba Bócsán, 42 tehát népessége tizenegy év alatt 414 fővel szaporodott. Az 1930-as években is érkeztek a határba újabb családok, pl. a csépai Varjasi Mihály napszámos 1956-ban bérelt földet a Falutelepen és akkortájt vett földet Atkári Mihály is. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye 1939-ben kiadott adattára Bócsán 3762 lakost tüntet föl. 43 Ezt a lélekszámot az évtized közepe táján, 1935 körül regisztrálhatták. Az 1940. évi belvíz nagy károkat okozott a határ mély fekvésű területein, számos tanya összedőlt vagy lakhatatlanná vált. Az Országos Földhitelintézet a vadkerti származású Katzenbach Péter nagygazdától földet vásárolt és a belvízkárosultaknak 500 négyszögöles portákon ún. ONCSAházakat építtetett. A beköltözőknek 25 év alatt kellett a költségeket törleszteniük. A Kosztra-iskola környéken épített típusházak sorát az egykori birtokosról máig Kacenpah-falunak nevezik. A kereszteltek anyakönyvében 1938-tól nyolc házaspár Az 1941. évi népszámlálás. 2. Demográfiai adatok községek szerint. 1976. 40. CSATÁR István és társai (szerk.:) 1939. 111.
