Bárth János szerk.: Cumania 18. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2002)

Etnográfia - Juhász Antal: Bócsa

266 a Sárközy örökösök, Hajós, Zsigray (helyesen Sigray), Bereczky urak és több Besenyei örökösök." Kis-Bócsa „4800 hold igen homokos határral, melyből 100 hold szántó, 2000 hold homokos erdő, 400 hold futóhomok, 2300 hold homo­kos legelő. Bírja a Vattay család." A puszta nagyobb részét tehát legelőként hasz­nálták, csak kis töredékét szántották és kaszálták. Viszont figyelmet érdemel, hogy Kis-Bócsa birtokosai 2000 hold erdőt telepítettek a futóhomok megkötésére. Az 1860-as évekből ismerjük egyes pusztarészek birtokosait. Kis-Bócsán gróf Bethlen Jánosnak, Gludovátz Józsefnek és gróf Teleki Augusztának volt birtoka és tanyája illetve kisebb majorsága. Nagy-Bócsán báró Redl Gyula és báró Walters­kirchen György majorjain kívül a Sigray-család négy tagjának (Sigray Gedeon, Imre, József, Mihály) és az alábbiaknak volt birtokuk és tanyájuk: Beretzky Károly, Dinnyés Sándor, Faragó István, Font János, Gábor Ferenc, Gáspár Mihály, Halász Julianna, Halász Mihály, Kis Molnár (?), Klein József, Tasnádi Albert, Tasnádi Imre, Tóth János, Voinits Antal, Zikla István. Zöldhalom pusztán Király József, Walterskirchen báró tanyáit, a zöldhalmi csárdát és két csőszházat tünteti föl a katonai térkép. A legnagyobbnak Redl Gyula és Walterskirchen György majorsága látszik, de kiépült major volt Sigray Mihály birtokán is, körötte müveit földdel és kerttel. A majorokban családos béresek és pásztorok (juhász, gulyás) dolgoztak. Az állandó cselédeken kívül időszakosan foglalkoztatott munkásaik is voltak: erre enged következtetni Nagy-Bócsa puszta népességének változása: Népesség 1848 1857 1862 római katolikus vallású 429 292 225 református vallású 45 81 98 evangélikus vallású 22 32 59 összesen: 496 405 382 A katolikusok száma csökkent, viszont nőtt a kiskőrösi és vadkerti származású evangélikus szlovákoké és németeké, valamint a Kiskunságból települt reformátusoké. Az 1860-as évek elején a régi nemesi birtokosokon kívül új birtokosok (bér­lők?) és tanyatulajdonosok: Faragó István, Font János, Gábor Ferenc, Gáspár Mihály, Halász Mihály, Klein József, Voinits Antal, Zsikla István. A Font, Gábor, Gáspár és Klein család vadkerti, Faragó István Csongrádról, Vojnits Antal Észak­Bácskából származott Bócsára. A népes Zsikla család felvidéki származású, Bocsa 21 FÉNYES Elek 1851. 139. 22 II. katonai felvétel: Section 58. Col. XXXIV. A Hadtörténeti Intézet Térképtára által újabban készíttetett fénymásolatokon a birtokosok neve és katonai célra használható épületeik is szerepelnek. 23 Forrásaink a kalocsai egyházmegye sematizmusai az 1848., 1857. és 1862. évből.

Next

/
Oldalképek
Tartalom