Bárth János szerk.: Cumania 17. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2001)

Kovács Zita–Aszalós Endre: Egy bajai mecénás, Dr. Aszalós Imre műgyűjteménye

346 gyűjteményt. Oltványi jó irányú befolyására, javaslatára több művet kiemeltek a kollekcióból: minden Gáspár János-munkát, több ifj. Éber-festményt és a jelenték­telenebb debrecenieket is. A művek megítélésében egyetlen ponton nem egyezett a véleményük: Senyei-Oláh kapcsán. Oltványi jelentéktelennek ítélte, míg Aszalós ragaszkodott Senyéi műveihez. Aszalós és Oltványi levelezésében 15 1936 és 1943 között olyan adatokat is találhatunk, amelyek bizonyítják, hogy ebben az időben magángyűjteményének gyarapításakor szívesen fogadta Oltványi tanácsait, aki Budapesten közvetítő szerepet vállalt Aszalós Imre és jeles festő, szobrász barátai között, „...tegnap délután - írja Oltványi - kiválasztottam Szőnyinél a képeket. Az olajfestmény egyike Szőnyi legüdébb képeinek újabb terméséből. Címe: Őszi nap, 1938. Az akvarell egy kis remekmű szintén! Címe: Zsuzsa a kertben, 1938. (Zsuzsa Szőnyi kislánya.) Végül egy elragadó rajz: Malomvölgyében, 1937. Ez a rajz reprodukálva volt a Pesti Napló valamelyik nyári ünnepi számában. Remélem, meg leszel elégedve, mert valóban három remek műtárggyal gyarapodik gyűjteményed. Az olaj ára 400 pengő, az akvarellé 100 pengő és a rajzé 50 pengő, összesen 550 pengő. A bank útján kifizettem Szőnyinek, s téged kérlek, hogy a mellékelt csekklapon havonta küldj a banknak 50 pengőt. Szőnyi valóban baráti árakat számított. Ismeretlenül is szívélyesen üdvözöl, s ő is reméli, hogy örömöd lesz a képekben. Az olajra 8 cm széles sima aranyráma teendő, jobb üveggel. Az akvarell feltétlenül üveggel. A nekem átadott 100 pengővel В erény Róbertet fizettem ki, aki üdvözöl szintén. Remélem, hozzájutok, hogy a jövő héten Egryt is elintézzem. Szőnyi hétfőn adja postára a képeket a kórházba címezve. Légy türelemmel, mindenre sor kerül. Vállaltam a dolgot, s el is intézem. De hajszolva nem lehet jó képeket kapni. Ki kell mindent várni. Mostanáig elég tandíjat fizettél, ezentúl csak aratni szabad. S ebben boldogan segítlek. Viszont arra kérlek, hogy rúgj ki minden ügynököt! " ló Oltványi tehát tárgyalt, vásárlásokat készített elő, azon dolgozott, hogy a kortárs, modern magyar művészek jelentős müvei kerüljenek Bajára. „Azok a képek - írja Oltványi Aszalósnak -, amiket az én révemen kapsz, időálló értékek legyenek s érezvén veled szemben ezt a súlyos felelősséget, nem kapok az első jobb­rosszabb képen. Neked is velem kell várnod, s nem hiába vársz akkor, mert örömöd állandó lesz s képed is állandó érték. " Aszalós Imre 1935-1947 között maga is levelezett Bartha Lászlóval, Egryvel, Holló Lászlóval, Kmettyvel, Kosztával, Medgyessyvel, Szobotkával, Szőnyivel, de Bernáth Auréltól is található néhány levél a hagyatékában. 17 Kimutatható az is, hogy Nagy István halála után, 1937-től műveinek rendszeres vásárlása fokozatosan 15 Artinger (Oltványi)-Aszalós levelezés TIM Adattár 1098.89, 16 TIM Adattár 1098.89 17 TIM Fotótár 14061-14224.

Next

/
Oldalképek
Tartalom