Bárth János szerk.: Cumania 17. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2001)
Bognár Anikó: A süteménykultúra változása a XX. századi Kecskeméten
308 gyúrt tészta. Töltve, rácsozva, vagy szaggatva és utólag lekvárral összeragasztva fogyasztották. Lakodalmakban gyakori aprósütemény volt minden társadalmi rétegnél. Az 1920-as évekből a piskóta/torta készítéséről alig van adat, ami van, igen kis mértékű elterjedéséről szól, leginkább iparos-, vagy polgárcsaládokban. A parasztcsaládok lányainak emlékei szerint a piskóta a módosak süteménye volt. Egy évtizeddel később viszont szinte mindegyik adatközlő beszámol a torta/piskóta ismeretéről. Általános már ekkor a városi és vidéki iparoscsaládokban, a városközeli parasztságnál, a távolabbi tanyákon élők pedig ekkor ismerik meg. Figyelemre méltó, hogy egy évtized alatt, tehát igen gyorsan terjed el a felvert tojáshabtól könnyű, a kelt tésztáktól teljesen eltérő állagú piskóta. A sütéshez az alapanyagok kimérése a legegyszerűbb módon, kanállal történt, azaz ahány tojás, annyi púpozott kanál liszt és cukor. Létezett kerek tortakarika, de csak városi, iparos és kereskedőcsaládokban, másutt ha kerek alakra volt szükség, lábosban sütöttek. Ez napjainkig megfigyelhető. A legáltalánosabb volt tepsiben sütni a piskótát. Tölteléke nagyünnepeken főzött, majd vajjal kikevert, és ízesített (kakaó, csokoládé, citrom) krém. Gyakori volt, de nem nagyünnepen, a piskóta lekvárral töltése, e célra a rangosabb baracklekvárt használták. Előfordult az 1930-as években a diótorta, mely diós piskótából, diós töltelékkel készült. Tortát leggyakrabban lakodalomba sütöttek. Mindkettő olyan alkalom volt, amely megérte a fáradozást, sokan láthatták az eredményt. Utóbbi helyre a vendégek vitték, és ki-ki a sajátját fogyasztotta, kínálta. A torták széles körben való elterjedését gátolta egy technikai tényező is. A krémmel megtöltött piskóták esetében elengedhetetlen a megfelelő hűtés. Az általánosan elterjedt kútba leengedést nem alkalmazták a sütemények esetében. A hűtést vagy hűvös kamrában, vagy pincében, rostával letakarva oldották meg, illetve jeget törtek teknőbe és arra rakták tálcákon a megtöltött tortát Városi iparos-kereskedő, és értelmiségi családokban ismert volt az 1930-40-es években a piskóta alapú püspökkenyér, akár polgári hatásra sodókkal tálalva. Ugyancsak az 1930-as évek második, 1940-es évek első felében számított új süteménynek a kelt tésztájú zserbó, valamint a habos női szeszély, e sütemények elterjedésében azonban határt kell húznunk a városi kispolgári és a paraszti rétegek közé. Paraszti körben ekkor kezdték megismerni őket. A kelt és piskóta alapú sütemények, valamint a szalagárés tészta és a linzer a parasztságnál is előfordultak az 1930-as években. Az új süteményeket, a sütőporral kelesztetteket (kakaós szelet, kanonoklepény, orosz teasütemény, diákkenyér) szakácskönyvekből a polgárasszonyok, kispolgárok és lakodalmi sütőasszonyok készítették először. Az 1930-as évek második felében és az 1940-es évek elején csatlakoztak e törekvésekhez a kísérletező kedvű, sütni szerető parasztasszonyok és lányok, az intenzív sütőporreklám hatására. A nagyünnepi sütemények fajtáinak áttekintése után leszögezhetjük, hogy a háborúig minden társadalmi réteg
