Bárth János szerk.: Cumania 17. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2001)
Kürti László–Hajdrik Sándor: Lajosmizsei keresztek és szakrális szobrok
279 A keresztek készítését meghatározzák a kő, a fa és a fém hozzávalók. A XX. századi keresztek nagy része kőből és nem fából készült. A negyvennégy kereszt közül tizenegy csak a fa, a többi mind kő. A fakeresztekből három ún. pléhkrisztussal ékesített (27, 23, 18). Ezek elhelyezkedése Mizse és Alsólajos. A pléhkrisztusokat bádogosmesterek készítették el igen mesterien. Az 1920-as évektől Mujkos, Tormássy és a Csókás bádogosmesterek voltak ismertek. A Mujkos família régi bádogos dinasztia, de napjainkban már a család egyik tagja sem űzi az ősi mesterséget. Amint az egyik kereszt restaurálásánál megtudtam (23), a bádog, vagy „pléhjézus," legtöbbje nem egyszerűen bádogból, hanem vörösréz lemezből készült. A korpusz nem egy, hanem öt darabból állt: a két kar, a fej és a felsőtest, az alsótest és a lábak, és külön a láb rész. Az egyes részeket szegecsekkel rögzítették. Az INRI felirat is vörösréz lemezből készült, amely a két végén felhajlított. Az egész pléhkrisztust aztán két-három színnel kifestették, megkülönböztetve a testet, a glóriát és az ágyékkötőt. A feszület festése általában sötétzöld, barna, ritkábban fekete volt. A fekete szint sokszor azért kapta a kereszt, mert a család tagjai, nemcsak lefestették, hanem kátránnyal, szurokkal vagy újabban fáradt olajjal kenték be, így védve a fa anyagát az eső okozta károktól. A pusztatemplom romját bezáró két dűlőút sarkánál található két fakeresztről feltételezhető, hogy számuk eredetileg több is volt, mintegy körbezárva a valamikori Mizse falu megmaradt templomromját. A fakereszteket eredetileg tölgyfából készítették. Mára Lajosmizsén már nincs tölgyfaerdő, de a Tölyös és Tölyösön túli határrészek utalnak a valamikori, a gazdasági életben igen fontos szerepet játszó tölgyes erdőrészre, hasonlóan a Nyíreshez is. Mivel ezt az erdőt teljesen kiirtották Jászberény városának iratai között már 1742-től található arra való utalás, amelyben engedélyezik jászberényi, kecskeméti és nagykőrösi gazdáknak a favágást - a tölgyfa elveszítette szerepét a XIX. század végére. Az utóbbi 50-60 évben egyre jobban a kemény akácfa szolgáltatta az anyagot. A régi Sápi-kereszt (7) kivétele után látszott csak, hogy készítői egy méretes akácfát használtak fel, melynek gyökereit egyszerűen csak levágták és a törzset megfaragták. A korpusz lábához még egy szívet is faragtak a fa törzsébe. Hasonlóan a kiskunfélegyházi keresztekhez, 16 a fakeresztek majdnem felén van úgynevezett ívlemez, esővető bádoglemez is, amelyeket bádogosmesterrel készíttettek. Ezek közül csak a 18-as és a 36-os mutat valami díszítést, sőt az előbbi még a korábbi festés nyomait is megőrizte. Nyomok utalnak még a pikszis-re, valamint a tükör-re is. Az előbbiek valamikor bádogszelencék, fakeretek voltak, de ma már csak üveg található helyettük. Ebbe helyeztek kegytárgyakat, szentírás szövegrészeket (7, 12, 18). A fakeresztek közül, bár majdnem mindegyiken található díszítés és faragott minta, csak a 7-es, a 12-es, a 23-as, a 36-os és a 40-es tartozik a Varga Zsuzsa által FEKETE János 1984. 88.
