Bárth János szerk.: Cumania 17. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2001)
Kürti László–Hajdrik Sándor: Lajosmizsei keresztek és szakrális szobrok
274 származó képeslapon még egyetlenegy kereszt sincs a templom előtt. További kutatást igényel még a keresztek önálló élete, hisz a templom előtti második kereszt, amelyet 1899-ben készítettek és K. Kovács Mihalyné Ötvös Borbála nevét viseli, is nyilvánvalóan máshonnan került jelenlegi helyére (1). Fellelhető még a keresztek önálló életét bizonyító számtalan adat, amelyekre később visszatérek. A harmadik egyszerű, de többszörösen átfestett kereszt a temető közepén áll a következő szöveggel: „Készítette Lajosmizse lakossága 1876-ik évben Az Isten dicsőségére" (4). Ez a dátum már a nagyközség megalakulását, és az önállósodás hosszas és igen kiélezett folyamatának győzelmét jelzi. Ennyi információ után érdemes feltenni a kérdést: mennyiben sajátosak, egyediek a Lajosmizsén található keresztek és kőszobrok? Másképpen: miben ütnek el a környék vagy a hasonló jellegű települések keresztjeitől? Nyilvánvaló, hogy az egyszerűnek tűnő válasz bonyolult és sokszor igen ellentétes. Eltérőek is, meg sajátosak is, de ugyanakkor sokban hasonlítanak az alföldi települések keresztjeihez. Természetesen elemezhetők a keresztek az anyaguk, feliratuk, készítőjük, díszítésük, tájolásuk, szimbolikájuk, valamint kormeghatározásuk szerint. Korábban többen ezt választották. Ezekből azonban kevés jelleg és helyi sajátosság domborodik ki. Lajosmizsén a vallásos élet tárgyi maradványait egyszerűen a három vallás (katolikus, református és zsidó) hagyományainak tudhatjuk be. Ezek közül a zsidó felekezetnek már az 1950-es években elbontásra került a valamikori zsinagógája, és ezért csak egy kis temető maradt fenn az egykori zsidó közösség anyagi kultúrájából. Több sírkő csak héber feliratos, ezért ezek jelentését csak szakavatott nyelvész tudja feloldani. A számban kisebb református közösség szakrális tárgyi kultúrája, a szokásokat leszámítva, szintén csak a temetőt és a templomot foglalja magába. Mivel a keresztek állítása a katolikusok múltjáról beszél, ezért a katolikus szakrális emlékek sokkal gazdagabbak. A katolikus közösség vallásos kultúrájának tárgyi műemlékeit három csoportba oszthatjuk: templom, temető és az út menti keresztek. Ebből a temető és a templom külön tanulmányt érdemel. A temetőben lévő két családi kis kápolna (Bartal és Mihálovits családok) szintén más jellegű kutatás tárgyát képezheti. 12 A keresztek állítása, ahogyan azt már többen megjegyezték, családi hagyományra és egyéni történetekre megy vissza. Igazi, úgynevezett közösségi kereszt (vota publica) száma igen kevés, és csak a háborús hősi halottaknak emelt templom előtti emléket, illetve a temető egyik kőkeresztjét vehetjük annak. Ez utóbbi esetben a kereszten lévő szöveg az irányadó: „Készítette Lajosmizse lakossága 1876-ik évben Az Isten dicsőségére" (4). Megjegyzésképpen érdemes megemlíteni, hogy a Bartal család Lajosmizse egyik legrégebbi és leggazdagabb családja volt, míg a Mihálovics család tagja volt Lajosmizsén a két világháború között szolgáló esperes-kanonok Mihálovics Ernő, aki a családi kápolnát állította. A kápolnák összehasonlító vizsgálatának összefoglalására lásd LIMBACHER Gábor 1995.
