Bárth János szerk.: Cumania 17. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2001)

Bereznai Zsuzsanna: A disznóvágás szokásai a dél-alföldi sváboknál

220 A kopasztás (príje) a kopasztóteknőben (Muldr) történt, mely vagy fenyőfadeszkából volt, vagy egyetlen nagy fatörzsből volt kifaragva, általában olyan hosszú méretűre, hogy két disznó is elférjen benne. A kopasztóteknőket az év folyamán az udvaron tartották, a kerítésnek támasztva. A teknőben a hátára fektették a disznót, alá két darab két méter hosszú láncot tettek a teknőn keresztbe, olyan módon, hogy a disznó legnehezebb részéhez essen, vagyis az első és a hátsó combjához. De az is előfordult, hogy nem kettő, hanem egy láncot hajtottak át rajta, s a lánccal forgatták körbe-körbe a disznót. Ahol nem volt lánc, ott kötéllel forgatták az állatot. Arra is vigyáztak, hogy a disznót ne lepje el teljesen a víz, hogy ne folyhasson bele a disznóba. A teknőbe helyezett két disznó feje kifelé állt, így magasabban volt, s nem ment bele a víz. Amikor már a forró víz jól átjárta a disznót, akkor kezdték el a bőr kaparását. A kopasztáshoz kaparókést használtak. A XX. században még megvoltak azok a régi csontnyelü kések, amivel a svábok települtek, ezeket használták a disznó kopasztására. Amikor az állat hátát kaparták, sokáig hagyták, hogy a körmök ázzanak - így könnyebb volt a köröm közét kikaparni, majd a körmöt eltávolítani. Az orrlyukat is kikotorták. Mikor a kopasztást befejezték, a disznó fülét levágták, és egy kis darabot kivágtak belőle, körbeosztották, s megkóstolták. Gyulán a XX. század első felében, s még sok helyen az 1970-es évekig is a németek csak kopasztották, míg a magyarok perzselték a sertést. A régi időkben a kopasztást a böllér végezte.

40 A disznó kopasztása után felállították a rénfát, s a további tisztítás ott folytatódott. Hajóson a rénfát (Schlachtrreacha) jó időben az udvaron állították fel, rossz időben a szín alatt vagy az eresznek támasztva. Amikor a disznó a teknőben feküdt, kikeresték azt az inat (Flacks, Flashsa), amelyre beakasztották a rénfa fogát. A disznó körméről (Klaa) a „cipőket" (Schuah) is akkor húzták le. Két asszonynak kellett lefogni a rénfa első két lábát, hogy az ne tudjon előrecsúszni, mely egyébként egy kis betondomborulatba ütközik bele, a két hátsó lábat pedig a betonba befaragott lyukba helyezték. Az utóbbi években már csörlővel (Flaschazug) látják el a rénfát, és a három mázsás disznót már könnyedén fel lehet emelni. Ha felállították a rénfát, előkerültek az éles kések, melyekkel leborotválták a szőröket. Ezután következett a perzselés, melyet Hajóson csak a XX. század második felétől kezdve végeztek. Itt szalmával nem pörköltek, mivel a perzselés akkor jött divatba, amikor már gázpörzsölők voltak. Nemesnádudvaron a disznót úgy húzták fel a rénfára (Reche, Rechö), hogy a disznó hátsó lábát az inaknál bevágták, a rénfából kiálló fogat átdugták rajta, a fogat beletették az akácrúdból készült keresztfába - így egyben szétfeszítették a disznó lábait. A keresztfával tolták fölfelé a támaszfát, egészen a tető aljáig, az KLISZEK Antal 1970.