Bárth János szerk.: Cumania 17. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2001)
Bereznai Zsuzsanna: A disznóvágás szokásai a dél-alföldi sváboknál
213 I. SERTÉSFAJTÁK A DÉL-ALFÖLDÖN A XX. századi dél-alföldi parasztság legjelentősebb háziállata a sertés volt - a paraszti húsfogyasztás középpontjában a disznóhús állt. A korábbi tájfajtákat az 1830-as évektől a Szerbiából behozott sumadia disznóból a szalontai és a bakonyi disznó keresztezésével kitenyésztett magyar mangalica váltotta fel. Szinte mindenütt ezt a göndör szőrű, zömök testalkatú zsírsertést tenyésztették a XX. század első feléig. A hízékony mangalica az árpa, a kukorica bőségével, a szállítás könnyebbségével mindinkább visszaszorította a jobbára húsáért kedvelt szalontai sertést. Ez utóbbi ugyanis inkább a legeltető és makkoltató tenyésztés állata volt. 33 Az intenzív, takarmányozásra épülő tartásmód az angol hússertések megjelenésével kapcsolódott össze, mely az 1930-40-es években már jelentős méreteket öltött az országban. Vizsgált területünkön azonban az 1940-50-es évekig még a mangalica túlsúlya voltjellemző. A teljes áttérés az 1950-es években indult meg, s az 1970-es évekre fejeződött be. 34 IL A DISZNÓVÁGÁSOK IDEJE A disznóvágások általában a téli időszakban zajlottak. Decemberben, karácsony előtt volt a legtöbb disznótor. Nyáron csak kényszervágást csináltak. Ebben az esetben állatorvossal vizsgáltatták meg a jószágot. Hajóson a novemberi fagyok beköszöntével már megkezdődtek a disznóvágások. Különösen azért ilyen korán, mert a rokonságon belül a böllérek munkáját be kellett osztani. Akiknek nem akadt böllér a szűk családi körön belül, azoknak már jó előre meg kellett fogadniuk a böllért. Ahol nagy volt a család, ott évente több alkalommal is vágtak, akik tehették. A gazdacsaládokban évente két-három disznót is öltek, de egyszerre általában csak egyet. Egyet vágtak december elején, egyet karácsonyra, és még az újév utáni időszakra is jutott egy-egy disznótor. Évközben ritkán fordult elő disznóvágás. A XX. század első felében nem volt szokás az, hogy lakodalomra vágjanak disznót, akkor inkább borjút vagy birkát vágtak. A legszegényebbek is arra törekedtek, hogy évente legalább egy disznót vághassanak, ami biztosította az éves hússzükséglet nagy részét. Nemesnádudvaron a XX. század első felében egy héttagú szegényparaszt család évente 3 disznót vágott. Egyet karácsony előtt, majd újév után még kettőt, mely azután az egész évi szükségletet biztosította. Az 1950-es években, a beszolgáltatások idején megpróbálták kijátszani a zsírbeadási kötelezettséget: Először vágtunk egyet, mert az első után nem kellett beszolgáltatni. És újév után 33 SZABADFALVY József-DIÓSZEGI Vilmos 1977. 589.; NAGY István 1944. 146-148. 34 T. BERECZKI Ibolya 1997. 107.
